Demonstráció a trianoni döntés ellen a Hosök terén Budapest, 2003. június 1. (MTI) - Demonstrációt tartott az 1920. június 4-itrianoni döntés évfordulójára emlékezve a Magyarok Világszövetsége (MVSZ)több civil szervezettel közösen a budapesti Hosök terén vasárnap délután; aszónokok a diktátum felülvizsgálatát szorgalmazták. A tömeg, amely a Szabadság térrol, illetve az Erzsébet térrol azAndrássy úton át vonult a Hosök terére az elso világháborút követonemzetközi döntést bírálta, melynek során Magyarország a többi köztelvesztette területének kétharmadát. A rendezvény résztvevoi a "Ne félj magyar hazám!", "IgazságotMagyarországnak!", "Nem, nem soha!" táblák, illetve nemzeti színu ésÁrpádsávos zászlók alatt a "Vesszen Trianon!"-t skandálták, miközben lassúmenetben átvonultak a városon. A táblák tanúsága szerint a Kárpát-medencébol és a szórvány magyarterületekrol összesereglett civil szervezetek - köztük a MagyarokVilágszövetsége mellett a Trianon Társaság (TT), a Honfoglalás 2000Egyesület, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom (JMM) képviseloibekiabálásaikban igazságtalannak nevezték a 83 évvel korábbi döntést, ésannak felülvizsgálatát követelték. Kiss Dénes, a TT elnöke arról beszélt; Európa nem élhet tovább atrianoni döntés hazugságában. Véleménye szerint az 1920-as döntés nem hozott megnyugvást a népekközött, csak újabb háborúkat. Rácz Sándor, az 1956-os forradalom budapesti harcainak egyik vezetojeszerint az idegen érdekeket szolgáló Európai Unió hasonló veszélyeket hordozMagyarország számára, mint egykor Trianon. Úgy látja: aki Európában ma rendet akar teremteni, annak elsosorban atrianoni döntést kell felülvizsgálnia. Közlése szerint az európai fejlodés éppen az "igazságtalan döntés" ótajár torz úton. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, a demonstráció szervezoje szerint atrianoni döntéssel az emelkedo magyar nemzet életét törték ketté. Véleménye szerint, ha nincs a diktátum, úgy ma egy 60 milliós nemzetkéntélhetne a magyarság Európa közepén. Arra hívta fel a figyelmet, emlékezésre, nem gyászolni jöttek össze,hanem azt bizonyítani, hogy a magyarság él, és nem fogott rajta a trianoniátok. Szavai szerint ahogy természetes, hogy a világ zsidóságának fáj aholokauszt, ugyanúgy természetes: a világ magyarságának is fáj Trianon. Ezért a kijelentéséért - mint az MVSZ elnöke állította - két héttelkorábban a Mazsihisz megfenyegette azzal, hogy kitiltja ot a magyarközéletbol. Patrubány Miklós és Réti Miklós, az FKGP elnöke egyaránt külhoni magyarállampolgárság intézményesítését szorgalmazta a kedvezménytörvény keretében,míg Vona Gábor, a JMM elnökhelyettese arról beszélt: Magyarország európaiuniós csatlakozása a kárpátaljai és a délvidéki magyarok számára a schengenihatárokkal egy második Trianont jelent majd. A demonstráció ezt követoen magyar népi kulturális programmal -énekekkel, táncokkal - folytatódott, majd a résztvevok a térenmegkoszorúzták az ismeretlen katona sírját. A demonstráción résztvevok számát a rendorség 1-5 ezer közöttire, mígPatrubány Miklós 25 ezerre becsülte. A Hosök terén lezajló megmozduláson rendori intézkedésre este nyolcóráig nem került sor. Forrás: Hírek - Magyar Távirati Iroda Rt.http://hirek.mti.hu/news.asp?newsid=100674 Továbbította az MVSz Sajtószolgálat