Kettős állampolgárság szlovén módra

 

Balkáni és középeurópai szemmel nézve igencsak nagylelkű döntést hozott a szlovéniai Piran város önkormányzata. Visszaadta az állampolgárságot egy, a hatvanas években gazdasági emigránsként eltávozott olasz nemzetiségű polgárának, akit ettől még a szocialista Jugoszlávia hatóságai fosztottak meg. A mostani szlovén hatóság elfogadta a kérelmező érvelését, miszerint ő az állampolgárságáról soha nem mondott le. S az újdonsült kettős állampolgár, ahelyett, hogy hálálkodna, bírósági eljárást indított az emigrálása után nacionalizált két házának és 15 hektár földjének a visszaszármaztatásáért.

Az eset azért érdekes, mert korábban Koperben – a másik vegyeslakosságú tengerparti községben – egy hasonló esetben símán megszületett az elutasító döntés. Most azonban a hatóságok engedékenyebbnek mutatkoznak. S történik mindez annak ellenére, hogy Olaszországban 19.000, gazdasági okok miatt emigrált személy várja, hogy kettős állampolgársága legyen, egy részük pedig azt is, hogy visszakapja Szlovéniában hagyott ingatlanait.

 

Forrás: Vajdasági Magyar Demokrata Párt Hírlevele, 38. szám, 2003. szeptember 15.

 

Továbbította a VET Sajtószolgálat