Országos Magyar Tanácskozás Sydneyben

2001. június 9-10-11.

A korábbi tanácskozások hagyományainak szellemében, de ezúttal bõvebb tartalommal az elõbbiekkel szemben három napon át, és magyarországi elõadókkalvendégekkel kiegészülve rendezi meg a NSW-i Magyar Szövetség az idei nyilványos találkozást. A Szövetség csak rendezõje, szereplöi a vendégek és a résztvevök ennek a nagyjelentöségû eseménynek, amely nyilváynos, tehát nem egyesületi tagsághoz kötött, hanem nyitya ál mindenki részére, aki érdeklödik magyarságunk itteni megtartására iránt, és hallani akarja arra illetékesektõl, hogy Magyarország most már törödik velünk és gondoskodik rólunk.

A tanácskozás azt jelenti, hogy a felszólalásra böven rendelkezésre álló idöben bárki megszólalhat, elmondhatja elképzelését, ötletét, terveit, akár panaszát bánatát. A tárgykörökre vonatkozóan hirdetés ad majd tájékoztatást.

Országos a tanácskozás, vagyis nemcsak Sydneybõl, nemcsak New South Walesbõl, de egész Ausztráliából várjuk az érdeklõdõket.

Külön figyelemmel a már itt felnõtt korosztályokra és a felnövekvõ, még iskolás fiatalokra, a tanácskozás elsõ napjának (június 9) délutánján angol nyelven folyik a beszélgetés.

Főleg azok nézetére vagyunk kiváncsiak, akik foglalkoznak: a magyar ifjúsággal a hétvégi magyar iskolákban, a tánccsoportokban és a cserkészetben, valamint a magyar nyelvnek, mint érettségi tanitásával, továbbá akik a magyar társadalomnak nyújtanak otthont a magyar házbakban, magyar köpontokban és klubokban, akik gondját viselik az idõsebb generációnak az öregotthont.

Várjuk a történelmi egyházak lelkészeit, a magyar újságok idõszaki lapok, a rádiók és TV szerkesztõit, munkatársait, mindazokat akiket érdekel a magyarság ausztráliai sorsa, jövõje. Tárjuk föl őszintén, milyen nehézségekkel állunk szemben, s hogy miként lehetne ezen segiteni. TaIáljuk meg a közös nevezőt problémáink megoldására. Ismerjük meg a miként oldják meg e kérdéseket a különbözõ államokban a magyarság vezetõi. .

A cimben szerepel Találkozás a magyar kormánnyal. Tudnivaló, hogy a magyar kormány a határon túl élõ magyarokkall való törödés érdekében kormányhivatalt tart fenn, amelynek küllönösen az utóbbi két évben mind nagyobb szerepe, mind nagyobb része van az idegenben élõ magyarok nemzeti megmaradásban. A Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke jön közénk. Szabó Tibor

személyében a magyar kormány lesz jelen, ő az, akin keresztül közvetlen a kapcsolat

a kormánnyal. Ismertetni fogja az úgynevezett státustörvényt, és elmondja nekünk a

kormány elképzelését a nagyvilágban szétszórtságban élő magyarok nemzeti megmaradását

célzó tevékenységéről. Itt lesz alkalmunk szólni a magunk meglátásairól, tájókoztatást adni sajátos

körülményeikről.

Itt felnövő ifjúságunk azonosságának (identitásának) kiépitése oktatási iskolázási kérdés, ezért az

Oktatásügyi Minisztérium egyik főtisztviselőjét, a Határon Túli Magyarok Főosztálya vezetőjét, Ríz Ádámot és ugyancsak az Oktatásügyi Minisztérium egy lgytagját küldi ki hozzánk a tanácskozásra. Ríz Ádám a magyarországi tanfolyamokról, ösztöndijakról és távoktatási lehetőségekröl fog tájétkoztatni minket olyan lehető!ségekről amelyek elősegítik a külföldön élő magyar flataloknak a magyar nyelv és kultúra elsajátítását.

Bakos Istán, a Nemzeti Tankönyvkidadó Kommunikációs Főosztályának vezetője nem ismeretlen Olvasóink számára, szinte rendszeresen olvashatjuk irásait, közléseit. Előadja majd és bemutatja, milyen tankönyvek és oktatási eszközök állnak a küllföldön működö magyar iskolák rendelkezésére.

A mai Magyarország vezetői tisztában vannak azzal, hogy a természeti kincsektől megfosztott ország csak úgy tud lépést tartani a fejlödéssel, és csak úgy tud megmaradni egyáItalán, ha szellemi téren vezető szerepet vív ki magának. Erre minden esélye megvan, de érvényesitéshez kemény munkára és összefogására van szükség. Tarnóczy Mariann a Magyar Tudományos Akadémiától az összefogás céljából jön közénk. Szeretne itt találkozni magyar egyetemi, főiskolai, valamint a tudományos élet bármely területén működő személyekkel, tudományos érdekü kapcsolat kiépitése céljából.

Kardos Bélátol érkezett tájékkoztatás szerint Tanóczy Mariann, a Magyar Tudományosság Külfoldön Elnöki Bizottság titkára az ausztrália magyar egyetemi tanárokkal és kutatókkal szeretné megismertetni az MTA célkitűzéseit és tevékenységét a külföldi magyar tudományosságot illetően. A Magyar Tudomdányosság Külföldön Elnöki Bizottság a Kapcsolatok program keretében igyekszik kimunkálni azokat a módokat és lehetőségeket, arnelyekkel a világon bárhol dolgozó, magukat magyarnak, vagy magyarnak is valló kutatókat integrálni lehet az egyetemes magyar tudományosságba. Különös gonddal foglalkozik a MTA külső: tagjaival. A Domus programot (Domus Hungarica Scientiarum and Artium), az Akadémia javasolta és készitette elő, és az 0ktatási Minisztériummal közösen müködteti. A program pályázati alapon lehetőségeket nyújt külföldi magyar kutatóknak hazai tudonányos műhelyekben végzendő munkára a hazai kutatókkal történő érdemi együtműködésre. A Domus programnak székháza is van, amelyben szállást bisztosít a pályázatot ellyert kutatók számára, és ebben a székházban müködik a Domus iroda is. Mindez a Magyar Tudományos Akadémia adminisztrációjában is a helyére került, gazdája osztályvezetői minőségben Tanóczy Mariann. A Akadémiának további új kedeményezései is vannak. Ezzek közül az egyik nagyjelentőségű a köztestületi tagság kiterjesztése a külföldön a tudományos elért magyar kutatókra. Megemlítendő, hogy megalakult az MTA Kisebbség-kutató Műhelye is. Látható tehát, hogy az Akadémia erőfeszitései a külföldi magyar kutatók és kutatási műhelyek bekapcsolására az egyetemes magyar tudományosságba nincsenek befejezve, ezeket állandóan igyekeznek fejleszteni, úiabb módszerekkel tökéIetesíteni. Ennek érdekében, a kapcsolatok felvételének érdekében jön Tarnóczy Mariann Ausztráliába és vesz részt a sydneyi Tanácskozáson. Jelenleg csupán három külső tagja van Ausztráliában az MTA-nak.: Angyal István János, Bodi László és Salamon István, valamint egy tiszteletbeli tagja: Szekeres György. Ez messze távol van a reállis élettől. Ezen akarnak változtatni.

Június 9-én, a Tanácskozás első napján a délutáni angol nyelvű részben arról szeretnénk tájékoztatást kapni, hogy Ausztrália mivel járul hozzá a bevándorlók származási önazonosságá megtartásához főleg az anyanyelvvi oktatás, a multikulturalizmus és az öregek szociális problémái terén. Szükséges, hogy ezen a tanácskozáson minél többen vegyenek részt, hogy megismerjék mind a magyar, mind az ausztrál kormány szempontjait.

A június sydneyi esemény nagy figyelemre számíthat Magyarországon. A Duna Televizió filmriportot rendelt, amit Demián József és felesége, Józsa Erika Erika készit el.

A tanácsskozási napokon a Magyar Köpontban (1-5 Breust Place, Punchbowl)

étkezési lehetőség lesz.

Teljes programot a Magyar Élet május 31-I számában közlünk.

Külön kérjük a távolabb más tagállamban lakó hölgyeket és urakat, ha lehet tervezzék úgy a júniusi hoszsú hétvégét, hogy megjelenhessenek ezen a rendkívül fontos eseményen.

.

Mindenkit szeretettel vár a

Rendezőség

HÍRADÓ, 2000 ]únius