Dr. Csapó I. József
A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG ELNYERÉSE
AZ ANYAORSZÁG HATÁRAIN TÚL ÉLŐ MINDEN
MAGYARNAK LÉTÉRDEKE
1997-ben,
amikor az Állampolgárságról szóló Európai Egyezményt az Európa Tanács aláírásra
megnyította, s amelyet elsőként Románia írt alá, gyökeresen
megváltozott a kettős- vagy többes állampolgárság európai nemzetközi
jogban meghatározott helyzete.
Az Európai Állampolgársági Egyezményhez
mellékelt hivatalos Magyarázó Jelentés az alábbi megállapításokkal igazolja az
új Egyezmény létrejöttének szükségszerűségét.
Az 1930. évi Hágai
Egyezmény az Állampolgársági Jogszabályok Konfliktusáról, 3. szakaszában
előírja: ”minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az
állampolgárai”.
Az 1963. évi Egyezmény a többes
állampolgárság korlátozását szorgalmazta.
Az Európában 1963 óta végbement
változások hatására az Európa Tanács felülvizsgálta a többes állampolgárság
elkerülésének elvét és olyan szabályozókat javasolt, amelyek lehetővé
teszik, hogy érintettek egy másik állam állampolgárságának elnyerésekor
származás szerinti állampolgárságukat megtarthassák !
A Magyarázó Jelentés 14.
pontja a következőket tartalmazza: "Az 1989 óta Közép- és
Kelet-Európában végbement demokratikus változások eredményeként felmerülő
problémák még inkább kihangsúlyozták az államplogárságról szóló új Egyezmény
szükségességét. Gyakorlatilag ezen új demokráciák mindegyike rákényszerült,
hogy új állampolgársági és idegenrendészeti törvényeket alkosson. Ezen a téren
egy átfogó Európa Tanácsi Egyezmény léte fontos mérce.”
Az Európai Állampolgársági
Egyezmény a természetes személyek állampolgárságára vonatkozó elveket és
szabályokat, valamint többes állampolgárság esetén a katonai kötelezettségre
vonatkozó szabályokat fogalmazza meg, amelyekkel az aláíró államok belső jogának
összhangban kell lennie.
A 2. cikkely (a) pontja szerint az „
’állampolgárság’ valamely személy és egy állam közötti jogi köteléket jelenti,
és nem utal a személy etnikai származására”. E rendelkezés rendkívüli
jelentősége abban áll, hogy például a romániai magyar nemzetiségű
természetes személy romániai állampolgár, de nem román! Ezért van például
kiemelt jelentősége annak, hogy az Európai Alkotmánytervezetben citizens’ righst – citoyenneté fogalmat
használnak és nem a nationality – nationalité minősítést! Egyébként, a
Magyarázó Jelentés utal a Nemzetközi Bíróság Nottebohm Ügy kapcsán hozott
határozatára, mely szerint „az állampolgárság egy jogi kötelék, melynek alapja
a kötődés társadalmi ténye, a lét, az érdekek és az érzelmek valódi
kapcsolata, együtt a kölcsönös jogok és kötelezettségek létezésével (Nottebohm
Ügy, ICJ Report, 1955, 23. old.).
A 2. cikkely (b) pontja értelmében
a „’többes állampolgárság’ ugyanazon személy által két vagy több
állampolgárság egyidejű birtoklását jelenti”. Tehát egy természetes
személyt egyidejűleg két- vagy több álllamhoz is köthet jogi kötelék!
Figyelem: a személy és az állam közötti jogi kötelékről van szó!
A 3. cikkely 1. pontja szerint „Minden
állam sáját joga szerint határozza meg, hogy kik az ő állampolgárai.” A 2.
pont értelmében pedig „Az ilyen törvényt más államok kötelesek elfogadni
amennyiben az összhangban áll a vonatkozó nemezetközi egyezményekkel, a
nemzetközi szokásjoggal és az állampolgárság tekintetében általánosan elismert
jogelvekkel.” Tehát minden állam saját joga szerint dönt, s e döntést más
államok kötelesek elfogadni! Nincs szükség államok közötti egyezményre, hogy
adott állam belső jogrendjében saját állampolgárairól, illetve természetes
személyek állampolgárságáról rendelkezzen. A Magyarázó Jelentés e témáról a
következőképpen ír: „Az emberi jogokra vonatkozás jogalkotás
fejlődésével a második világháború óta egyre inkább elismerik, hogy az
állam diszkrecionális jogainak gyakorlása során ezen a területen figyelembe
kell venni a személyek alapvető jogait, nevezetesen azt, hogy az
állampolgársághoz fűződő jog egy inherens emberi jog, amelyet a
nemzetközi jog elismer és azt is, hogy az államnak az állampolgársághoz
kapcsolódó ügyek szabályozására vonatkozó jogkörét behatárolja azon kötelezettsége, hogy biztosítania kell az emberi
jogok teljes körű védelmét.” Például: a szülőföldhöz való jogot!
A 4. cikkely (c) pontja pedig
előírja: „senkit sem lehet önkényesen megfosztani
állampolgárságától.” A Magyarázó
Jelentés szerint ez a pont az Emeri Jogok Egyetemes Deklarációjának 15.
cikkelye (2) bekezdéséből került át, s általános védelmet biztosít, amely
különösen jelentős a jelen Egyezmény 7. cikkelye tekintetében, amely az
állampolgárság törvény erejénél fogva történő vagy az aláíró állam kezdeményezésére
történő elvesztésére vonatkozik.
Az V. Fejezet rendelkezik a kettős állampolgárságról.
A 15. cikkely előírja, hogy aláíró állam belső jogában
meghatározhatja, hogy „(a) azon állampolgárai, akik egy másik állam
állampolgárságát megszerzik, vagy azzal rendelkeznek, megtarthassák-e
állampolgárságukat vagy elveszítsék azt, illetve (b) hogy állampolgárságának megszerzése vagy megtartása
függ-e egy másik állampolgárságról való lemondástól vagy annak
elvesztésétől.” A Magyarázó Jelentés szerint „a 15. cikkely specifikusan
jelzi, hogy az Egyezmény nem korlátozza az aláíró államok jogát abban, hogy
engedélyezzék a többes állampolgárságot. … Az, hogy egy állam engedélyezheti-e
a többes állampolgárságot attól függ, hogy vonatkoznak-e rá ezzel ellentétes
kötelező érvényű nemzetközi kötelezettségek.”
A 16. cikkely a korábbi állampolgárság
megőrzése tárgyában a következőképpen szabályoz: „Egy aláíró állam egy másik állampolgárságról való lemondást vagy
annak elveszítését nem teheti állampolgársága megszerzésének vagy megtartásának
a feltételének, amennyiben az ilyen lemondás vagy elvesztés nem
lehetséges, vagy méltányosan nem követelhető.” Tehát e rendelkezés is mérvadó! Ugyanis, az új Európai Egyezmény éppen
azért született meg, hogy a kettős- vagy többes állampolgárság nemzetközi
jogi keretét megteremtse! A Magyarázó Jelentés értelmében „Ez a rendelkezés azt
kívánja biztosítani, hogy senkit ne akadályozhassanak meg egy állampolgárság
megszerzésében vagy megtartásában csak azért, mert nem nem lehetséges vagy
nehéz egy másik állampolgárásgot elveszteni. A
méltánytalan, tényszerű vagy jogi követelmények meglétét minden egyes
esetben azon aláíró állam nemzeti hatóságainak kell vizsgálnia, amelyeknek az
állampolgárságáért a személy folyamodik.”
A 17. cikkelynek megfelelően „(1) Egy
aláíró állam egy másik állampolgársággal rendelkező állampolgárait
ugynazon jogok és kötelezettségek illetik azon aláíró állam területén, mint a
másik aláíró állam állampolgárát.” A Magyarázó Jelentés szerint „Az (1)
bekezdés azt az alapelvet tartalmazza, hogy a többes állampolgárok annak az
aláíró államnak a területén, amelyben laknak, azonos eljárást kell, hogy
élvezzenek, mint a csak egyetlen állampolgársággal rendelkező személyek,
például a szavazati jog, a tulajdonszerzés vagy a katonai kötelezettségek
teljesítése tekintetében. Ezeket a jogokat és kötelezettségekek azonban
bizonyos körülmények között nemzetközi megállapodással módosítani lehet (lásd
például a VII. Fejezetet a katonai kötelezettségek tekintetében).” E cikkely
(2) bekezdésének (a) pontja foglalkozik a diplomáciai és konzuli védelemmel.
Megállapítja: „a nemzetközi jog szabályait betartva, az aláíró állam nyújthat
diplomáciai vagy konzuli segítséget vagy védelmet olyan állampolgára javára,
aki egy másik állampolgársággal is rendelkezik. Figyelembe kell venni azt a
tényt is, hogy az Európai Unió egy tagállama nyújthat diplomáciai vagy konzuli
segítséget egy másik Európai Uniós tagállam állampolgárának, amennyiben az
utóbbi állam nem képviselteti magát egy harmadik ország területén.”
És ne feledjünk egy igen fontos
előírást:
A VI. Fejezet az állami jogutódlás és az
állampolgárság összefüggéséről szól.
A 18. cikkely értelmében „(2) Állami jogutódlás
eseteiben minden érintett aláíró állam az állampolgárság megadásáról vagy
megtartásáról szóló döntéshozatal során különösen az alábbiakat köteles
figyelembe venni: (a) az érintett személynek az államhoz fűződő
valódi és tényleges kapcsolatát, (c) az érintett személy akaratát, (d) az
érintett személy területi származását.” A (3) bekezdés pedig ilyképpen
rendelkezik: „Amennyiben az állampolgárság megszerzése a külföldi
állampolgárság elvesztésének függvénye, a jelen Egyezmény 16. cikkének
rendelkezéseit kell alkalmazni.” Anélkül, hogy a Kárpát-Medencei magyarság
jogutódlási problémáiról és következményeiről értekeznék, csupán a 16.
szakasz elsődrendűségére utalok vissza! A Magyarázó Jelentés szerint
„Az 1978. évi Bécsi Egyezmény az ’államok jogutódlását’ úgy határozza meg, mint
az egyik állam másik által történő helyettesítését az adott terület nemzetközi
kapcsolataiért viselt felelősség tekintetében. … Ezek az elvek
vonatkoznak az aláíró államokra, függetlenül attól, hogy jogutód vagy
jogelőd államok.”
Adalékként néhány tisztázó fogalom a
Magyarázó Jelentés értelmezésében.
-
Az
állampolgársági jog területén a „jogállamiság” fogalmának relevanciáját az
egyes államok alkotmányos és jogi tradícióinak fényében kell látni. Néhány
alapvető kritérium: a döntéseket szilárd jogalapon kell hozni, a
jogszabályt azzal a céllal kell értelmezni, hogy védelmezze az állampolgárok
jogait és szabadságait, a jogszabályokat abban a szellemben kell értelmezni,
amelyben azokat meghozták.
-
A „valódi és
tényleges kapcsolat” kifejezést először a Nemzetközi Bíróság használta a
Nottebohm ügyben. Ez az érintett személynek az állammal való „lényegi
kapcsolatára” utal. Ezért az állampolgársági jog kötelékének összhangban kell
állnia az illető személynek az állammal való tényleges kapcsolatával.
- „Az érintett személy folyamatos tartózkodási
helye” az állami jogutódlás idején, az állami jogutódlással érintett területen
vagy a jogelőd állam területén levő folyamatos tartózkodási helyére
vonatkozik
- A „területi származás” nem vonatkozik a
személynek sem az etnikai, sem pedig a társadalmi származására, hanem arra,
ahol az illető személy született, ahol szülei vagy nagyszülei születtek,
vagy egy feltehetően létező belső állampolgárságra. Ezáltal ez
hasonlít a ius soli és a ius sanguinis alapelvek alapján történő
állampolgárság megszerzésének eldöntésére alkalmazott feltételekre. (Mai példa:
Románia Állampolgársági Törvényének módosítása, mely szerint „10-1. § Azok az egykori román állampolgárok,
akik 1989. december 22-e előtt nekik fel nem róható okok miatt veszítették
el román állampolgárságukat, vagy ezt az állampolgárságot az ő akaratuk nélkül vonták meg tőlük, valamint ezek
másodfokig való leszármazottai, kérésre visszakaphatják vagy nekik visszaadható
a román állampolgárság, az idegen állampolgárság megőrzése mellett és a
lakhelynek az országban történő állandósításával vagy ennek külföldön való
megtartásával, amennyiben megfelelnek a törvényben előírt
feltételeknek." (Hatályos 2003. június 9-től, megjelent: Románia
Hivatalos Közlöny I. rész, 399. szám, 3-5. old.).
- “Állampolgárság-vesztés” (16. cikkely) nem
követelhető meg ott, ahol ez nem lehetséges vagy méltányosan nem
követelhető – e bekezdés különösen fontos azokban az államokban, ahol
bizonyos esetekben a többes állampolgárságot rendszerint nem engedélyezik.
- A “folyamatos tartózkodási hely”
kifejezést azért használják, hogy összhangban álljon a “résidece habituelle”
francia fogalommal, amelyet az 1963. évi és a jelen Egyezmény, valamint más,
közelmúltban készült dokumentum is alkalmaz.
Ami pedig a katonai kötelezettség
teljesítését illeti, értelmetlenek a riasztgatások.
A 21. cikkely (1) bekezdése értelmében
„Két vagy több aláíró állam állampolgárságával rendelkező személyeknek
csak az egyik aláíró állam iránti katonai kötelezettségüket kell
teljesíteniük.” Ebben az esetben már valóban szükség van államok közötti
megegyezésre, hiszen a (2) bekezdés
szerint „Az (1) bekezdés alkalmazásának módozatait az aláíró államok közötti
külön megállapodások határozhatják meg.” A Magyarázó Jelentés értelmében a
többes állampolgárságú személy katonai kötelezettségeit rendszerint abban az
aláíró államban teljesíti, amelyben az illető személy folyamatosan
tartózkodik. Ám az ilyen személy szabadon választhat, hogy katonai
kötelezettségét egy másik olyan aláíró államban teljesíthesse, amelynek szintén
állampolgára és amelyben van kötelező katonai szolgálat.
Nyilvánvaló:
A
kettős- vagy többes állampolgárság intézménye a demokratikus jogállam
sajátja.
Az
állampolgárságra vonatkozó szabályozás az állam saját joga.
Az
állam saját állampolgáraira vonatkozó belső szabályozását az Európai
Állampolgársági Egyezményt aláíró államoknak el kell fogadniuk.
Nincs
kötelezettség arra, hogy az állampolgárságot megadó állam azzal az állammal
(vagy államokkal) kössön megállapodást, amelynek állampolgára hozzá folyamodott
állampolgárságának elnyeréséért.
Alapelv,
hogy a kettős vagy többes állampolgárság ne járjon a korábbi államolgárság
elvesztésével! Bár aláíró állam szabadon rendelkezhet e kérdésben, az Egyezmény
szelleme és betűje az állampolgárt védi és a kettős vagy többes
állampolgárság intézményének belső jogban való szabályozását sürgeti!
A kérdés: nemzeti hovatartozás alapján el lehet-e nyerni kettős
állampolgárságot? Igen!
Jogállamokban alkotmány, törvény szabályozza, hogy a nemzethez
tartozó személy milyen feltételeknek megfelelően nyeri el a nemzete
képviseletét ellátó anyaország állampolgárságát. Spanyolország a határain
túlról most vár kb. 1 millió spanyol származásút, hogy megadja a spanyol
állampolgárságot!
De közelebbi példával is élhetünk: Romániában minden horvát
nemzetiségű romániai állampolgár – horvát állampolgár is és horvát
útlevele is van; a moldvai románok tízezrével kapják meg a román
állampolgárságot.
A romániai 21/1991. sz. Állampolgársági
Törvény, amelyet 2000-ben módosítottak és a Hivatalos Közlöny 98.
számában újraközöltek, már korábban elismerte a kettős- vagy többes
állampolgárságot.
A II. Fejezet rendelkezik az állampolgárság elnyeréséről.
Az 5. szakasz értelmében a román állampolgárság elnyerhető
születéssel, örökbefogadással, kérésre.
A 10. szakasz előírja, hogy román állapolgárságot lehet adni az
egykori román állampolgároknak, akik kérik annak visszaszerzését, az idegen
állampolgárság megtartásával és az állandó lakhely országon belüli
állandósításával vagy külföldön való megtartásával.
A 10-1. szakasz értelmében azok az egykori román
állampolgárok, akik 1989. december 22-e előtt nekik fel nem róható okok
miatt veszítették el román állampolgárságukat, vagy ezt az állampolgárságot az ő akaratuk nélkül vonták meg tőlük, valamint ezek
másodfokig való leszármazottai, kérésre visszakaphatják vagy nekik
visszaadható a román állampolgárság, az idegen állampolgárság megőrzése
mellett és a lakhelynek az országban történő állandósításával
vagy ennek külföldön való megtartásával, amennyiben megfelelnek a
törvényben előírt feltételeknek. (Hatályos 2003. június 9-től,
megjelent: Romániai Hivatalos Közlöny I. rész, 399. szám, 3-5. old.).
A 23. szakasz rendelkezéseinek megfelelően a román
állampolgárságot elveszíthetik: az állampolgárság visszavonásával, az
állampolgárságról való lemondással, egyéb a törvény által meghatározott módon.
A 24. szakasz előírja: a születés szerinti állampolgárságot
nem lehet megvonni.
x
A szülőföldjén magyar nemzeti
önazonossággal megmaradni óhajtót erős érzelmi és tudati szálak kötik a
magyar nemzethez. Ezen együvé tartozás szilárdabbá tételének és jogi kötelékkel
szentesítésének alapvető feltétele a magyar állampolgárság nemzeti
hovatartozás alapján való elnyerése.
Szüksége van-e az erdélyi magyarnak a
kettős állampolgárságra, illetve román állampolgárságát megtartva, a
magyar állampolgárságra ?
Ki adhat választ e kérdésre ?
Az illetékes a polgár, mert ő a
jogalany. Neki van joga, hogy kérelmével egy másik államhoz forduljon s
kettős vagy többes állampolgárságot megszerezzen.
A másik illetékes az állam, amelyhez a
polgár kérelmével fordul, mert minden állam saját joga szerint határozza meg,
hogy kik az állampolgárai!
Miként válaszol az állam a polgár
kérésére ? A belső jogrendszeréhez
tartozó-, valamint a nemzetközi állampolgársági jogszabályoknak
megfelelően!
Általános alapelv, s egyben a
nemzetközi közjog alapelve, hogy az állampolgársági ügyek minden állam
belső joghatósága alá tartoznak.
Amint láttuk, a Román Állampolgársági
Törvény nem tiltja a kettős állampolgárságot, s a román állampolgárság
visszaszerzése akkor is lehetséges, ha valaki másik állam polgára és állandó
lakhelye nincs Romániában !
Számtalan polgár él Romániában, akinek
kettős állampolgárságuk van. Ezek jó része nemzeti hovatartozás alapján
részesült kedvező eljárásban, például a moldvai állampolgárok, akik az utóbbi
időben tízezrével kapták meg a román állampolgárságot - nemzeti
hovatartozásuk alapján! A romániai horvátok pedig mindannyian horvát
állampolgárok !
A nemzeti
hovatartozás alapján elnyerhető kettős állampolgárság tehát nem
utópia, hanem a nemzethez tartozás köteléke és a szülőföldön való
megmaradás egyik fontos biztosítéka.
Magyarországnak,
- ha törvényhozó és végrehajtó hatalmat gyakorló közképviselete egységes
nemzetben gondolkodik -, belső jogrendjét megfelelőképpen módosítva,
halaszthatatlanul meg kellene jelenítenie azt a feltételrendszert és jogi
szabályozást, amely alkalmas a nemzethez kötődés, az anyaországhoz
kötődés szavatolására, oly módon, hogy a magyar nemzetiségűt
szülőföldjén való megmaradásra késztesse. Ezen kötődés szilárdabbá
tételéhez alkotmánymódosításra is szükség lenne, hiszen, ha a nemzethez
tartozás alkotmányos joggá válik, s az állampolgárság elnyerésében is
kifejeződik, akkor a nemzettársak teljes és tényleges egyenlősége is
valóra válik, anélkül, hogy szülőföldünkről le kellene mondanunk.
Aztán döntse el
a polgár - és senki más helyette -, akar-e élni a lehetőséggel, hogy
nemzetéhez kötődve otthonának érezze anyaországát, anélkül, hogy feladná
szülőföldhöz való ragaszkodását !
2003-08-08