Arról szeretnék beszélni, hogy mit is üzennek nekünk most, a 21-ik évszázad kezdetén, 1848 szabadságharcosai? Párhuzamba állítva nézem 1848, 1956 szabadságharcai mellett azt a folyamatot, ami alig tizenkét éve ment végbe és máig is tartó folyamat. Az első kettő véráldozatokkal járt, az utóbbi egy vértelen átmenet.

Ugyanakkor mit teszünk mi a 21-ik század magyarjai? Mi még a kisebbségben élő honfitársaink önrendelkezési jogát sem merjük megvédeni egyenesen, hanem folyton azt nézzük: ki mit szól ahhoz, amit mondunk? Tavaly Erdélyt járva, meglepöek voltak azok az ottani körülmények, amiket megtapasztaltunk, és ami kiváltott egy viselkedési formát az ott élökben, a mindennapi életben, és ezt őszintén elmondták nekünk. A félelemnek olyan formái, amikkel ott találkoztunk, itt ismeretlenek. De az erdélyieknél ez mindennapos, a hivatalos államvezetés politikája miatt féltek, félnek például még a magyar igazolványok kiváltásától is. Arról szó sem volt, hogy merjenek bármit követelni a kormánytól. Pedig 48-ban a 12 pont egyike így szólt: Uniót Erdéllyel! Ma már egyszerüen csak élni akarnak. Őszintén szólva, megdöbbentünk, akik ezt megtapasztaltuk.

A szabadságharcnak nem lett volna fegyvere, ha a magyar asszonyok nem ajánlják fel ékszereiket a haza védelmére. Így volt ez 1956-ban is, amikor halomba gyúlt és érintetlenül maradt a papírpénz a pesti utca őrizetlen segély-gyújtőládáiban! Ezért, az önző és anyagias 21-ik században élő magyarságnak, azt is üzeni 1848, de 1956 is,hogy áldozzunk többet a közösségért, hogy váljunk újra egy családdá, mindannyian.És azt is: legyünk tiszta kezűek, mert csak így marad meg a becsület.

fogjunk össze a tiszta célokért, és csakis azokért. Kossuth zászlai alatt egymás mellett ott harcoltak az önkéntesek, és nem kérdezték, hogy milyen származású a másik.1956-ban is egységben állt a nemzet, "aki magyar velünk tart” jelszó mellé. Ma viszont mi vagyunk önmagunk legnagyobb ellenségei. Ma elválik egymástól a sokrétegű generáció, mert nem figyelnek a történelmi üzenetekre, amikből okulni kellene. Ma egymás ellen fordul a politikai manőverek áldozataként és nem csak Magyarországon,hanem lassan a világon minden magyar pártoskodik. Ma pártokra és politikai táborokra szakadtunk lassan mindenütt. Ennek okát abban keresik, hogy nincs utánpótlás, meg abban, hogy meg kell menteni a fiatalságot. Legyenek szívesek elfogadni, hogy a fiatalokat nem kell megmenteni. Nincs se járvány sem más ok, amiért a fiatalokat

félteni kellene. Ma ennek a műsoros emlékezésnek nagyobb részében, csak fiatalokat vagy örökifjakat láthatunk. Ne szégyelljük, hogy ilyenek vagyunk, ennyi telik tőlünk, és azt sem, hogy ezt azoktól kaptuk örökségbe, akik felkészítettek minket például erre az ünnepi emlékezésre. Nem látványos, hanem alapos, éves, évtizedes munkáikkal. Kár, hogy közülük ma nem lehet itt mindenki.

lebecsülendőbbek. Legyen kellő önismeretünk arról, hol a helyünk a világban? De reálisan. Ne dicsérjük magunkat mindig, ha okunk van rá, akkor se tegyük. 1848-ban a világ felnézett a veressipkás szabadságharcot vívókra és 1956-ban is a magyarokért dobogott a világ szíve, mert példát mutattak a világnak emberi tisztességből és helytállásból. Mindenki szemfénye voltak, de magukat soha nem dicsőítették. Azért mert ők komolyan gondolták, hogy "fényesebb a láncnál a kard". Ma viszont a pénz a fényes, az emberi értékek lassan másodlagosakká válnak. Pénz után fut itt is, otthon is a ma embere és közben csökken a népesség: nem divat a gyerekvállalás, és ahogy olvastuk: közel 1 millió munkáskéz hiányzik az évtized végére Magyarországon. Mi közünk ehhez? Egyszerűen mi is magyarok vagyunk, fiatal magyarok, minket is érintő

elkerülhetetlenné tette, szinte előkészítette Trianon tragédiáját. 1848 azt üzeni nékünk, amit Széchenyi a legnagyobb magyar: “erkölcsben nincs alku!” Az üzenet tehát az, hogy elvi kérdésekben, tisztességben, nemzeti értékekben nincs alku! Hogy az elvnek olyannak kell lennie, mint a kőnek, mert a történelem rohanó vize minden mást elmos, ahogy Wass Albert a számkivetésben meghalt –aki szeretett volna magyar földön, magyarként meghalni, de Göncz Árpád elutasította az egyik legnagyobb magyar gondolkodó kérését-, szóval Wass Albert írta: “a víz szalad, és csak a kő marad. Csak a kő marad!” Ilyen kövek vagyunk mi is itt az ötödik kontinensen, másod, harmadgenerációsok, és az alig pár első generációs, aki még itt lehet közöttünk. De mi is üzenünk innen haza: üzenünk Erdélybe, az anyaországba és, mindenhova ahol magyarok élnek: kövek vagyunk és szétszórattatásunkban is, mégis, magyarok.

És végül 1848 azt is üzeni, hogy a Rákóczy, Kossuth, 45 és 56 emigrációi közül egyik sem tért, mert nem térhetett haza! Minden szabadságharc ugyanabból a három felvonásból állott: mindegyik a hősi áldozatvállalással, kiállással kezdődött. A második felvonás volt az alku, az elvek feladásának felvonása, majd a harmadik felvonásban idegen temetőkben tértek nyugovóra a forradalmainkhoz hűséges legjobbjaink, az emigránsok. Ausztrál földben is van egynehány. Ma, már ha valaki akar, akkor nyugodtan hazamehet. Ez is egy üzenet! És az is, hogy a nemzet törődik a kényszerűen távolba menekült emigrációjával, és viszont.

Törődnünk kell egymással, mert a magyar emigráció korábban nem, és még most sem tért haza, csak lélekben. Itt pedig hiába adjuk át az újabb generációnak, vagy majd gyermekeinknek, vagy talán még unokáinknak is az anyanyelvet, vagy más örökségünket. Hiába védtük, őriztük Petőfi, Arany örökségét, itt kint, mint közösség fent nem maradhatunk! Ahogy beolvadtak a kunok, jászok és más népek a magyarba, úgy előbb utóbb mi is beolvadunk más, befogadó országok kultúrájába. Késlelteni lehet ezt a folyamatot. Nekem, másodgenerációs, itt született magyarnak ez talán nagyobb gondot okoz, mint egy Magyarországon élőnek. De itt élek egy kettősségben:ausztrálként, magyar vagyok. Emlékezzenek rá, hogy ezt mondta el a Trianon Társaság és a cserkészek színköre által bemutatott színdarab is. De, Török Petra

hatására értette meg: minek vannak az ünnepségeink, a nemzeti ünnepek. És azt is elmondta, kérem, emlékezzenek rá: "Jó, nagyon jó, magyarnak lenni". Amíg lesznek Petrák, és akik velük foglalkoznak, akik a fiatalság magyarságtudatának megtartásáttartják névvel vagy név nélkül önkéntes munkájuknak, addig, ahogy a költő mondta: “él magyar, s áll Buda még!"

megváltoztassuk a felvázolt háromfelvonásos drámának az utolsó részét. Közel olyan idős vagyok, mint az a személy volt, aki 4 éve Magyarországon miniszterelnök lett. Aki tizenkét éve felvállalta azt, amit 48-49-ben, majd 56-ban akart a magyar nemzet:idegenek haza! Talán most a következő években megfordul a szerencse kereke és megint a költőt idézve:“annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” –végre nem elszigetelten, hanem az emigrációt is beleértve 15 millió magyarként, "él nemzet e hazán".

együttm ű ködésre. És ez is egy üzenet, hogy csak együtt, egy nemzetben gondolkodva tudunk megmaradni, bárhol is élünk a világban mi, magyarok. Ehhez kell keresni az új technika vívmányait, ami eredményesebb, mint a hosszú, időtrabló utak és konferenciák. Percek alatt kapcsolatunk van a világgal, és a világnak is velünk.

Ehhez csak az kell még, hogy mindennapjainkban ne csak értsük, de be is tartsuk 48, és 56 forradalmi elveit, és a véráldozatokkal teli két szabadságharcból okulva, a tizenkét évvel ezelőtti vértelen forradalom is végre nyerjen befejezést.

Reméljük, hogy ez az év, végre meghozza ezt a fordulatot is. Nekem, ezt üzeni 1848, Petőfi, Vasvári, Jókai és a pesti ifjak forradalmából lett történelmi emlékezés.