III.
Identitás Konferencia az ausztráliai és új-zélandi magyarság megmaradása
érdekében
Sydney, 2003. június 7-8-9. Magyar Központ.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Honfitársaim!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Magyar Köztársaság canberrai
nagykövetsége ügyvivőjét, Jári Ferenc tanácsost, a sydneyi
főkonzulátust képviselő Petykó Csaba konzult, rendezvényünk
védnökeit, valamint magyarországi díszvendégeinket, akiket most hivatalosan
bemutatok önöknek: a közszolgálati Duna TV elnöke, Pekár István és a
vele érkezett operatőrt, Wonke
Rezső; Dr Koncz Gábor a Magyar Kultúra
Alapítvány igazgatója és felesége Gertrúd, valamint Dr Újváry
Gábor, a Balassi Bálint Intézet főigazgatója.
Díszvendégeink azért fogadták el meghívásunkat, és azért vannak körünkben, hogy
a három napos konferencia alatt megismerjék önazonosságunk megőrzése
érdekében folytatott erőfeszítéseinket, s hogy ennek ismeretében
felvázolják, hogy miben tudnak megmaradásunk érdekében segítségünkre lenni. Ăk
lesznek a mai plenáris ülés előadói, valamint Stepan Kerkyasharian,
a Community Relation Commission elnöke, aki ismertetni fogja, hogy az
ausztráliai multikulturalizmus jegyében milyen lehetőségek állnak
rendelkezésünkre identitásunk megőrzésére. Magyarországi vendégeinket
segíti az eddigi két konferencia írott anyagának ismerete, ennek tudatában
teszik meg felszólalásaikat és javaslataikat.
Szeretettel üdvözlöm az Ausztrál Államszövetség más államaiból: Victoriából, Queeslandból,
Nyugat Ausztráliából és a szomszédos Új-Zélandból érkezett kedves vendégeinket,
valamint a helyi New South Wales állam magyar szervezeteinek vezetőit, és
a tanácskozás összes résztvevőjét, akiket mind közös gondjaink, és annak
megoldásába vetett hitünk hozott erre a fontos konferenciára.
Külön ki kell emeljem Kövesdy Andrást és Évát, akik a
társrendező Melbournei Magyar Központot és annak Híradó c.
periodikáját képviselik, valamint Szűcs Dezsőt, a Queenslandi Magyar
Szövetség elnökét, aki szövetségén keresztül hathatósan támogatja a NSW-i
Magyar Szövetség által képviselt célkitűzéseket, és Szentimay Klára
tb. konzult Új-Zélandból, aki először vesz részt konferenciánkon.
Az eddigi két konferencián, 2001-ben Sydneyben és 2002-ben Melbourneben, nagyjából
felvázoltuk az elvégzendő teendőkre vonatkozó elgondolásokat,
javaslatokat. A mostani harmadik tanácskozásnak a végrehajtással kapcsolatos
teendőkről, az eddigi javaslatok megvalósításáról, és az elért
eredményekről kell szólnia. Tudtommal lesznek is a későbbiek
folyamán ilyen beszámolók.
Miért van szükség ezekre az identitás konferenciákra? Mindszenty bíboros-prímás
szavaival élve: “Minden nemzedéknek újra meg kell küzdenie a hitéért!” Most az
unoka nemzedék van soron és Tovább idézve Mindszentyt: “De mit tehetünk mí,
kérdezitek, ebben a nagy idegenségben? Az első, amit meg kell tennetek az,
hogy öntudatosodjatok! Hogy ráeszméljetek, rádöbbenjetek arra, hogy Szent
István, Szent László, Szent Erzsébet, Hunyadi János, Rákóczi Ferenc, Zrínyi
Miklós és Széchényi István népe vagytok! Ezért ne haljon el nyelveteken a
magyar szó! Ne felejtsétek el szüleitek nyelvét! Ha egyedül vagy, imádkozz
legalább este magyarul. Ha olyan szerencsés vagy, hogy magaddal vitted az
otthoni imakönyvet, vedd elő és forgasd legalább ünnepnapokon. Írj magyar
levelet haza vagy barátaidhoz. Olvass magyar lapot, újságot és könyvet! Magyar
házastársak beszéljenek egymással magyarul! És ti, magyar szülők, ne
vonjátok el gyermekeitektől az édes magyar nyelvet! Nem hiába kaptátok szüleiteken
át a jó Istentől. Kincs az amit át kell adnotok gyermekeiteknek is! Meg
kell tanulni az új haza nyelvét is, tudom, de nagyon szépen megfér együtt
őseink nyelvével. Ahány nyelv, annyi ember; de első helyen az
anyanyelvnek kell állnia!” Ezek voltak Mindszenty szavai 28 évvel
ezelőtt 1975. április 21-én.
Az otthoni 45 éves diktatúra, a kommunista elnyomás éveiben, idekint az
emigrációban sem volt rózsás a helyzetünk. Egzisztenciát kellett teremteni egy
idegen országban: nyelvet, más kultúrát, szokásokat kellett megtanulni, és
harcolni az asszimiláció ellen. Bizony, áldozatokkal járt magyarnak maradni és
hitet tenni magyarságunk mellett.
Hála Istennek mára, a multikulturalizmus érvényre jutásával, megváltozott a
helyzet Ausztráliában. Ma már nem akadályozzák, sőt támogatják az
etikumokat önazonosságuk megtartásában. De megváltozott a helyzet magyarországi
vonatkozásaiban is. Magyarságunk megvallása unokáink számára előnyt,
érvényesülést jelent. Szüleik, nagyszüleik után a magyar állampolgárság megilleti
őket. Ha igénybe veszik a magyar ösztöndíjakat, akár diplomát is
szerezhetnek otthoni egyetemeken, és nyitva áll előttük az érvényesülésük
érdekében az Európai Unió 25 országának kapuja, csak válogatni kell közülük.
Tudom, vannak akik hadilábon állnak az Európai Unióval. Ezért nem kívánok vitát
nyitni ebben a kérdésben, mert ez nem illik a konferenciánk profiljába.
De megjegyzem, hogy nem értek egyett az euroszkeptikusok véleményével.
Európának egységbe kell tömörülnie ha fenn akar maradni. Mint minden szülemény
ez is, nehézségekkel és fájdalmakkal vegyes folyamatok erdményeként jön létre.
Ebből a folyamatból kimaradni csak a szkeptikusok kívánsága lehet, akik
csupán a pillanatnyi nehézségeket, fájdalmakat érzékelik, de nem látják a
reményteljes jövő perspektíváit. A kis nemzeteket a nagyok mindég
dominálni igyekeznek. Az életért, a fennmaradásért, a jobb sorsért mindig
küzdeni kell. Ez vár ránk az EU-ban, de ez várna ránk akkor is ha onnan
kimaradunk. A különbség csak az, hogy az EU-ban a többi sok kis nemzettel
összefogva vannak kilátásaink, míg azon kívül csak a bizonytalan, sötét
jövővel nézünk szembe.
Ennél a pontnál kitérek egy félreértésre, amit egyesek akarattal
félremagyaráznak, s ezáltal zavart keltenek köztünk. Ez pedig a mindenkori
magyar kormányzattal való kapcsolattartás. A NSW-i Magyar Szövetség idei
közgyűlésén a kérdés tisztázására a következőket mondtam, s ennek
előrebocsátásával lettem immár 14-ik alakommal elnökké választva. Tehát az
általam proponált kapcsolattartás azt jelenti, hogy “a magyar kormányzat, a
magyar állam által fenntartott intézményekkel akarom a kapcsolatokat továbbra
is gyümölcsöztetni. Vagyis együttműködni: az Oktatási Minisztériummal,
ahonnan a Tanuljunk Magyarul CD lemezeket magyar iskoláink tavaly megkapták; a HTMH-val,
ahonnan a közbenső kapcsolatokat intézik; a Kulturális Örökség
Minisztériumával, akik a Budapesti Bábszínház kijövetelét segítették elő
tavaly; a Balassi Bálint Intézetettel, ahol fiataljaink egyre nagyobb számmal
tanulnak éves ösztöndíjjal; az Illyés Közalapítvánnyal, amelyik az első
Identitás Konferenciánkat és tavaly a Rajkó Zenekar ausztráliai turnéját
részesítette anyagi támogatásban; vagy az Apáczai Közalapítvánnyal, amely már
második éve küld tanítót a queenslandi Magyar Iskolának, és nyújt anyagi
támogatást a sydneyi Magyar Iskolánknak iskolatábor megrendezéséhez, vagy a
Magyar Kultura Alapítvánnyal, amelyen keresztül előadóművészek
rendszeres ausztráliai turnéját szeretnénk egyengetni. Szóval ilyen és ehhez
hasonló kapcsolatokról van szó. Szeretném ha az ilyen kulturális kapcsolatokat
egyesek nem magyaráznák félre, nem vinnék a politika színterére, és megértenék,
hogy ezeket éppen az ifjúság, az unokanemzedék érdekében szorgalmazom.”
A mai plenáris ülésen elhangzó előadások és a tavalyi konferencia
záronyilatkozatában foglalt határozatok alapozzák meg a holnapi munkacsoport
ülések tanácskozásainak tárgykörét. Az erre való utalások megtalálhatók
az előző két konferencián elhangzott előadásokat tartalmozó
kiadványokban, ami a pénztárban darabonként $5.00-os áron
megvásárolható.
E gondolatok jegyében nyitom meg a III. Identitás Konferenciát és kívánok az
ausztráliai és új-zélandi magyarok megmaradása érdekében mindenkinek hasznos és
erdényes tanácskozást.
Most pedig elsőnek emlékezzünk arra, hogy néhány nappal és 83 évvel
ezelőtt, 1920. június 4-én, érte el Magyarországot történelme
legtragikusabb eseményének híre: a trianoni békeszerződés határozatai, ami
három és fél milló magyart és az ország kétharmadát a szomszédos államok közt
felosztotta. Erre a gyászos eseményre emlékezve fogja elszavalni a kis 10 éves Papdi
Gábor, Sajó Sándor: E rab föld mind az én hazám című költeményét.
---------------------------------------------------------------------------------------
Megmondom őszintén úgy ahogy van, igencsak jó érzés túl lenni az első
olyan sydneyi konferencián, melynek előkészítésében, megrendezésében
ezúttal nyakig benne voltam. Jó érzés, mert (bár az utólagos
részletes elemzéssel még tartozunk magunknak), a résztvevők szerint
egyértelműen eredményes konferenciát zártunk. Azt gondolom, hogy ez a
tény leginkább a konferencia Zárónyilatkozatából világlik ki. A III. Identitás
Konferencia e fontos dokumentumát szívesen ajánlom ezért minden Kedves Olvasó
figyelmébe!
Bár bennem akkor tudatosult igazán, hogy az idei is egy jó konferencia volt,
amikor a két és fél napos rendezvény, illetve a hétfői záróprogram után
senkisem rohant el a punchbowli Magyar Központból. A terem sokáig beszélgetésektől
zsongott, majd gratulációkkal, jókívánságokkal búcsúzkodtunk egymástól. A
konferencián új kollégák, új barátok fedezték fel egymást, mert ehhez alapot
adott valami, amit úgy hívnak: jó hangulat. Nem tagadom, voltak türelmetlen
periódusok is, félreértések is akadtak, de az idei sydneyi konferenciára
ezekkel együtt is a közös célokat átérző, s az előrelépéseket
őszintén akaró, “megfogható" eredményekre törekvő, természetes,
jó hangulat volt a jellemző.
A szombati nap a plenáris ülések program-napja volt.
Ft. Dr.Szakony Ferenc katolikus lelkipásztor bevezető gondolatai és
egy közösen elmondott ima után a New South Wales-i Magyar Szövetség elnöke,
egyben a III. Identités Konferencia főrendezője, Kardos Béla
nyitotta meg a konferenciát.
A gondolatébresztő, értékes megnyitó után a 10 éves Pabdi Gábor
szép versmondása következett (Sajó Sándor: E rab föld mind az enyém címmel),
majd a Magyar Köztársaság canberrai Nagykövetségének ügyvezetője, Jári
Ferenc és a sydneyi magyar konzul Petykó Csaba üdvözölte a
konferenciát, s kívánt a résztvevőknek eredményes munkát. Utánuk Ernszt
Katalin (azaz jómagam) tettem hozzá gondolataimat és a két és fél napot
előre áttekintő tájékoztatómat a konferenciakezdéshez, s máris Pekár
István, a magyarországi Duna Televízió elnöke vehette át a szót. Nem
lehetett csodálkozni azon, hogy természetesen őt fogadta az első
igazán nagy vastaps, a közönség hálájának szép kifejezése, a néhány hónapja
Ausztráliában is látható folyamatos Duna TV adásokért.
Pekár István meggyőző előadását Dr. Újvári Gábor,
a budapesti Balassi Bálint Intézet főigazgatója követte érdekfeszítő,
kíváló előadással, majd a melbournei Csík Éva következett, aki bár
itt született magyar fiatal, mégis az átlagot jóval meghaladóan kötődik
meghatóan a magyarsághoz. Ăt követte a fiatal, magyarországi ösztöndíjas Andics
Petra kedves bemutatkozása, melyben magát, ösztöndijas s az itteni
magyarság megmaradását nagyban érintő tevékenységén keresztül sikerült
bemutatnia. A délelőttöt Csapó Endre elképesztően jó (s
természetesen nagy közönségsikert aratott) előadása zárta.
A remekbesikerült ebéd után Stepan Kerkyasharian úr, az ausztrál
Community Relation Comission elnöke kapott szót, s tartott igen figyelemreméltó
előadást, majd Dr Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány
igazgatója nyerte meg a közönséget közvetlen, találó humort sem nélkülöző,
kíváló előadásával. Ăt Nt. Péterffy Kund követte szintén egy
kíváló, sokatmondó előadással. Ezután következett Szentirmay Klára
tiszteletbeli konzul, aki Új Zélandról jött el hozzánk, s szavazott bizalmat
konferenciánknak.
Végül, a délután zárásaként: Kardos Béla, Kövesdy András, Dr.Cser
Ferenc, Kurtz Mária és Ámon Antal tartotta meg
beszámolóját a tavalyi konferencia óta eltelt időszak tevékenységeiről,
eredményekről, problémákról, s az idei konferenciára váró, tavalyról
áthúzódó feladatokról.
Aztán egy kicsit szusszanhatott a közönség a feszült figyelem után, amikor
együtt megnéztük a két előző konferenciáról készült rövidfilmeket, a
sydneyi Józsa Erika és Demian József kitőnő munkáit.
S mivel közben beesteledett, jólesett az ízletes vacsora és az utána
következő kellemes szórakozás, melyről a Kengugró Néptánccsoport,
a Transsylvaniacs Zenekar, és Csík Éva gondoskodott a
tőlük megszokott magas színvonalon. S hogy nem fáradt bele az
előadásokkal sűrűn tűzdelt napba a konferencia közönsége,
azt ékesen bizonyította a tény, hogy késő este még együttes táncra, s
jókedvű éneklésre is futotta energiájukból...
Vasárnap a különféle munkacsoportok üléseinek napja volt.
Délelőtt az általános kulturális kérdésekkel és magyar-magyar
kapcsolatokkal foglalkozó első munkacsoport és az Ifjúsági munkacsoport
dolgozott, majd az aznapi finom ebéd után a magyar iskolák pedagógusai, a
média munkatársai, és az általános kulturális kérdésekkel foglalkozó második
csoport ülésezett.
Koraeste isteni vacsora, majd újra filmvetités kezdődött a konferencia
résztvevői számára, mialatt a munkacsoportvezetők megtartották záró,
összegző megbeszélésüket, mely után Kurtz Marika, Dr. Dipold
Andrea, Bándy Erzsébet és jómagam összehoztuk a Zárónyilatkozat
első változatát.
A konferencia utolsó délelőttjén néhány fontos dologban részben
változott, részben kiegészült a Zárónyilatkozat, majd az írásbeli módosítás
elkészülte (melyhez nélkülözhetetlenek voltak elsősorban Kurtz Marika
zseniális képességei) és közönség előtti elolvasása után a dokumentum a
konferencia résztvevői által egyhangú elfogadást nyert.
A III. Identitás Konferencia Zárónyilatkozatát ugyanebben az újságszámban olvashatják,
s a plenáris ülésen elhangzott előadásokat is folyamatosan olvashatják
majd (a tavalyi évhez hasonlóan) a Magyar Élet oldalain.
A magyar megmaradásunkról való felelős közös gondolkodást és
feladatmeghatározásokat maga elé célul tűző konferenciát tehát a New
South Wales-i Magyar Szövetség a melbournei Magyar Központtal karöltve, a
Magyar Köztársaság Nagykövetségének és Főkonzulátusának védnökségével
szervezte.
A konferencián is megtettük, de így utólag is megköszönjük mindazok bizalmát és
lelkesedését, akik az idén egészen távoli államokból is, mint pl. a West
Australia-i Perth, s Új-Zéland - jelenlétükkel megtisztelték konferenciánkat.
Természetesen ugyanígy örültünk a Queenslandieknek, a Victoriaiaknak, s minden
sydneyi érdeklődőnek is.
Színtén elismeréssel köszönjük meg a Magyarországról meghívott
vendég-előadók rendkívüli színvonalú, sokoldalú tevékenységét, mellyel
konferenciánk céljainak elérését segítették itt a helyszínen, s mellyel hosszú
távon fognak bennünket segíteni Magyarországról is.
A főrendező Kardos Béla és a kulturális munkatárs- és
koordinátor Ernszt Katalin munkáját sokan segítették fentieken kívül is:
elsősorban a vendéglátói feladatkört kíválóan, kifogástalanul ellátó
Vajdasági Magyarokat Támogató Szövetség aktívistái (Sörös Feri
és Irénke csapata), akik a finom étkekbe nemcsak a hozzávalókat,
de szívüket-lelküket is beletették, s kedvességükkel, figyelmességükkel kíváló
házigazdáknak is bizonyultak a Magyar Központ igazgatója Nagy Laci bácsi
mellett és a bárszolgáltatást színvonalasan biztosító Budai János
mellett. Elismerő köszönetet érdemel Nemere László, Rozgonyi
Magdi és Bősze Feri rendezői-technikai tevékenysége, Cser
Kati, Kozák Magda, Horváth Olga, és még sok más
önzetlen segítő nélkülözhetetlen, fontos munkája, melynek színvonalas
végzésével a konferencia színvonalát emelték.
Köszönet Gulyás Györgynek, aki írásvetítőt bocsátott a
rendelkezésünkre, s köszönet mindazoknak, akik komoly segítséget nyújtottak
ahhoz, hogy mind a magyarországi vendégelőadók, mind a más államokból
ideérkezett konferencia-résztvevők kiegészítő programjai
megvalósulhassanak. Az ő soraikban kiemelt köszönet jár a Csernay
és a Dér család tagjainak.
Külön köszönet a Kengugró Néptáncsoportnak, a Transsylvaniacs
Együttesnek, Csík Évának és Pabdi Gabikának, valamint Hódy
Margitnak a konferencia színvonalát emelő művészeti
tevékenységéért.
Fellélegezhetünk hát, hatékony, értelmes munkát végeztünk, előremutató, jó
eredményekkel. Nem sokáig dőlünk viszont foteljeinkben hátra, mert most a
feladatmegvalósítások időszaka következik. S ez tán fontosabb, mint
a konferencia megrendezése volt...
Ráskövi István azt írta nemrégen konferenciánkkal kapcsolatban: az a jó,
ha “a tett és nem a szó beszél". Mi is így gondoljuk, s ennek
megfelelően cselekszünk.
Aztán jövőre, veletek, Melbourneben!
Ernszt
Katalin.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Sydney, 2003. június 7 9
Az Új-Dél-Walesi Magyar Szövetség és a Melbourne-i Magyar
Központ a Magyar Köztársaság Nagykövetsége és Főkonzulátusa védnökségével 2003. június
7-8-9-én a sydney-i Magyar Központban konferenciát rendezett "Identitás
Konferencia" címmel.
Az idei konferencián immár harmadízben fogalmazódott meg az a cél, hogy
tárjuk fel azokat a lehetőségeket, tervezzük meg azokat a feladatokat,
melyek az Ausztráliában és Új-Zealandon élő közösségeink magyar
identitását, nyelvünk és kulturális értékeink megőrzését képesek
biztosítani.
A konferencián meghívott vendégelőadóként Magyarországról Dr.
Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója, Pekár István, a
Duna Televízió elnöke és Dr. Újvári Gábor, a Balassi Bálint Intézet főigazgatója, míg
ausztrál részről Stepan Kerkyasharian, a Community Relation
Commission elnöke vett részt, illetve segítette munkánkat. A konferencia
további résztvevői, előadói Ausztrália más államaiból, Új Zealandról,
valamint a sydney-i magyar közösségből érkeztek.
A találkozó különleges eseménye volt, hogy a Duna Televízió adása első
ízben volt látható a konferencia ideje alatt. Mr. Alex Stark, a AAA COM
vállalat vezetőjének különleges ajándékaként a telepített antenna a Magyar
Központ tulajdona marad.
A plenáris ülések napja, az előadások, konzultációk és vitaindítók
után másnap, a különféle munkacsoportok ülései következtek. A csoportok munkája
felölelte azokat a fő területeket, amelyek a magyar megmaradás zálogainak
tekinthetők.
A megbeszélés öt munkacsoportban folyt, a csoportok megnevezései a
következők voltak:
1. Általános kulturális kérdések és magyar-magyar kapcsolatok
"A" típusú csoportja,
2. Általános kulturális kérdések és magyar-magyar kapcsolatok
"B" típusú csoportja,
E két csoport csaknem azonos témaköröket
dolgozott fel más-más megközelítésből
3. Pedagógusok munkacsoportja, valamint
4. Ifjúsági munkacsoport, és
5. Média munkacsoport.
A konferencia a kitűzött célját megvalósította, feladattervét
elkészítette. Ezek az egyes munkacsoportok vonatkozásában a következő:
1. Elhatározást nyert, hogy a Magyar Kulturális Tanácsot és az ahhoz
kapcsolódó Magyar Intézetet mely annak idején Dr. Endrey Antal javaslatára
létesült és ma csak papíron létezik megpróbáljuk újraéleszteni. Felelő:
Dr. Cser Ferenc.
2. A magyar illetékes minisztériumok megkeresésével lehetőség
biztosítása arra, hogy a külföldi magyar intézeteknek juttatott művészeti
programokból és támogatásokból az ausztráliai magyar központok is
részesülhessenek. Felelős: Kardos Béla és Kövesdy Éva.
3. A magyar nyelvtudással már csak részben rendelkező magyar
származásúak számára angol nyelvű, de magyar érdekű folyóirat
elindítása legalább havi rendszerességgel.
4. A térségben működő magyar szervezetek kiadványai (a Perthi
Magyar Hírek, az Adelaide-i Értesítő, a melbourne-i Magyar Központ Híradó,
az Új Zealandi Magyar Szó, stb.) rendszeresen tartsanak kapcsolatot. Felelős:
Kövesdy Éva.
5. Javasoljuk a "Place in the Sun" című könyv
újrakiadását, továbbá a térségbeli magyar alkotók magyarországi könyvkiadási
lehetőségeinek megvizsgálását.
6. Ígényeljük, hogy a canberrai Magyar Nagykövetségen Magyarországról
szóló, színvonalas, kétnyelvű ismertető anyag legyen elérhető.
7. Javasoljuk egy angol nyelvű "Encyclopaedia Hungarica"
kiadását.
8. Szükséges a magyar hagyatékokban fellelhető muzeális értéktárgyak
regisztrálása, szakszerű megőrzése és a hozzáférhetőség
biztosítása a magyar központokban. Felelős: Bencze Ilona és Rozgonyi
Magdi.
9. Javasoljuk megkeresni a lehetőségét annak, hogy a Magyar Házak
milyen körülmények között tudnának hivatásos kulturális managert foglalkoztatni
a szakmai felkészültséget kívánó, egyre szaporodó kulturális igények
kielégítésére.
10. Javasoljuk magyar tanszék vagy lektorátus létesítését valamelyik ausztrál
egyetemen. Felelős: Bakos István professzor.
11. Elhatározást nyert, hogy a térségbeli magyar képzőművészek
alkotásaiból kiállításokat, vándorkiállításokat szerveznek magyar és nemzetközi
közönség számára. Felelős: Bándy Erzsébet, Ilosvay Katalin és Dipold
Tibor.
12. Megszervezzük "Az ausztráliai magyar művészek I. találkozóját és
konferenciáját" a két "Identitás" konferencia közötti időszakban.
Felelős: Ernszt Katalin.
13. Elhatározást nyert, hogy minden alkalmat meg kell ragadnunk ahhoz, hogy az
ausztrál társadalommal a magyar kultúra értékeit megismertessük.
14. Javasoljuk a térségben élő magyar honfitársaink folyamatos
felkutatását, róluk adatbázis felállítását és gondozását.
15. Az egyes ifjúsággal foglalkozó csoportok végezzenek felmérést a
tevékenységi igényekrő azzal a céllal, hogy azok a fiatalok is
aktivizálódhassanak, akik jelenleg nem.
16. A felmérés eredményeinek feldolgozása után indítsanak klubokat,
szakköröket.
17. Az ifjúság vezető egyéniségeinek felkutatása.
18. A magyar iskolát elhagyó fiatalok számára helyben megoldható magyar nyelvi
továbbképzési lehetőségek teremtése.
19. A magyar nyelvet kevésbé értő és beszélő fiatalok, illetve
ausztrál barátaik és társaik számára angol nyelvű, vagy kétnyelvű
programok szervezése.
20. A jobb kapcsolattartás érdekében a www.ozhun.net virtuális
faliújság lehetőségeinek jobb kihasználása a különböző ifjúsági
szervezetek programjainak széleskörő népszerűsítésére.
21. A Magyar Élet hetilapban angol nyelvű, vagy kétnyelvű ifjúsági
rovat indítása.
22. Csoportos magyarországi utazási lehetőségek teremtése és szervezése.
23. Az ausztrál kerettanterv változásait követve és a magyar nyelvtanítás
sajátosságainak összehangolása érdekében javaslat készítése a továbblépéshez
szükséges minimum követelményekről (1. és 2. nyelvi szint között). Felelős:
Sydney-i magyar iskolák.
24. A nagy távolságban élő, magyar nyelvet tanulni vágyók számára
szükséges bővíteni a távoktatási lehetőségeket.
25. Tanáraink továbbképzéséhez kérjük a Magyar Köztársaság megfelelő
szerveit, hogy küldjenek továbbképzésben járatos szakembereket, akik
tanárainkat továbbképeznék a magyar, mint idegen nyelv tanításában. Felelős:
Kardos Béla.
26. A magyar nyelviskolákból kikerült fiatalok nyelvi továbbképzésének
biztosítására nyelvi táborok szervezése. Felelős: Cserhalmi Ottó.
27. A magyar nyelviskolák vezetői vállalják, hogy a Balassi Bálint Intézet
és más szervezetek ösztöndíj lehetőségeit népszerűsítik, azokról
folyamatos tájékoztatást nyújtanak az érdeklődőknek. Felelős:
magyar nyelviskolák vezetői.
28. Szükséges, hogy a térségbeli magyar közösségek minden módon támogassák a műholdon
rendelkezésre álló Duna Televízió vételének elterjedését.
29. Szükséges, hogy a Duna Televízió a műholdas közvetítés beindítása után
is továbbra is küldje az SBS Televíziónak a heti félórás hírösszefoglalóját.
30. Szükséges a térségbeli könyvtárak magyar vonatkozású anyagainak felmérése
és a tapasztalt hiányok pótlása.
Szívesen fogad javaslatokat a szervezetükön belül működő Ausztrália
Magyar Baráti Köre munkájához.
Segít a magyarországi könyvkiadási lehetőségek feltárásában.
A szervezetük keretében működő Magyar Emlékekért a Világban
Egyesület módszertani segítséget nyújt a muzeális értékek megőrzéséhez.
A magyar-magyar kulturális kapcsolatok bővítésének keretében a Magyar
Napló című folyóiratban megjelenteti az ausztráliai magyar irodalom
alkotóinak antológiáját. Ausztráliai részről Ernszt Katalin segíti ezt a
tevékenységet.
Vállalja, hogy egy egyeztetett címlista alapján a magyar nyelv, irodalom és
történelem oktatófilm csomagot,
valamint a Balassi Bálint Intézet és a Duna Televízió közös munkája alapján
készülő magyar, mint idegen nyelv oktatási sorozatot eljuttatja a magyar
nyelviskolákhoz.
Vállalja, hogy az SBS televíziónak továbbra is küldik a heti félórás
hírösszefoglalót a műholdas közvetítés beindítása után is.
Tervezi Józsa Erika és Demian József, valamint az elektronikus sajtó
munkatársai bevonásával eseménybeszámolók közlését a Duna Televízió adásaiban a
térségbeli magyar közösségek életéről, valamint portréfilmek bemutatását
kiemelkedő személyiségekről.
Segítséget kér adatok szolgáltatásával a térség közösségeitől egy magyar
kataszter összeállításához.
Szívesen közli kiadványaikban a térségbeli magyarság angol nyelvű
irodalmi és történelmi alkotásait.
Segítséget nyújt a magyar tanszék vagy lektorátus megalapításához.
Segíti a magyar nyelviskolák összegyűjtött nyelvkönyv és tankönyv
igényei kielégítését.
A jelen konferencia munkacsoport vezetőinek hatásköre a következő
konferenciáig tart. Feladatuk nyomonkövetni a határozatok végrehajtását és azok
készenléti fokáról folyamatosan beszámolni a koordinátornak.
Több határozatnak és javaslatnak nincs a végrehajtást biztosító felelőse.
Ezért kéri és várja a III. Identitás Konferencia koordinátora Ernszt Katalin,
tel.: (02) 9662 6873, e-mail: kernszt@optushome.com.au folyamatosan azon honfitársaink jelentkezését, akik fel tudják
vállalni a következő konferenciáig a határozatok és javaslatok felelős
megvalósítását, vagy a megvalósítások során segítőtársként tudnának közreműködni.
A III. Identitás Konferencia Zárónyilatkozatát a munkacsoportok vezetői,
valamint a konferencia főrendezője és koordinátora állították össze a
munkacsoportok ülésein rögzített határozatok és javaslatok alapján.
A Zárónyilatkozatot hitelesíti a konferencia résztvevőinek
felhatalmazásából:
Kardos Béla sk. Dr. Koncz Gábor
sk.
Ernszt Katalin sk. Pekár István sk.
Dipold Andrea sk. Dr. Újrávy Gábor sk.
Stopity Rózsa sk.
Somodji Lajos sk.
Ilosvay Katalin sk
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Csapó
Endre
Ötvenéves emigrációs élet nem csekély darabja a magyar történetnek. A
szentistváni haza magyar történetének egyhuszada, új hazánk történetének
egynegyede, vagy ha az ausztrál állami önállóságot vesszük, annak bizony fele.
Ennyi idő alatt sokat lehet tenni és sokat lehet mulasztani. A maga élete
sorsát mindenki elrendezte, de valamilyen nem túl szigorú meghatározással az
itteni társadalomnak egy körülhatárolható, sajátos egysége vagyunk akkor is, ha
semmit nem tettünk ennek érdekében. Környezetünk magyarokként tart minket
számon. A statisztikai hivatal még számontart minket származási hely és
családon belül beszélt nyelv alapján, mintegy 62 ezrünket. Nem tudhatjuk,
meddig tart még ez a fajta nyilvántartás, de még van, hiszen az ausztrál
“nemzet˛ most van összeállóban, így még nagy jelentősége van a színképben
az egyéni színeknek.
Ausztráliát a félelem népesíti be. A múlt század közepén arra ébredt, hogy a
tengerek és a nagy távolság adta elszigeteltség nem nyújt többé kellő
védelmet. Mi magyarok annak az elhatározásnak voltunk szerencsései, amit a
japán támadás váltott ki, és az elsők egyike voltunk azon nemzetiségi
csoportoknak, amelyekkel a történelmi szemléletváltás megvalósult. Velünk törte
meg az állam jövőjéért aggódó előrelátás a kontinens angolszász
jellegét. Miután minket, befogadott menekülteket az állami rendelkezés a
társadalmi létra legaljára szánt (két éves munkaszerződéssel), volt olyan
aggodalom, hogy elvesszük a munkát az itteniektől. Ebben ott rejtezett valamellyes
társadalmi feszültség, de végülis ez nem okozott munkanélküliséget ‹ a háború
utáni konjunktúra miatt egyrészt, és másrészt azért, mert a bevándorolt réteg,
amelynek semmije sem volt, tehát mindenre szüksége volt, erős vásárló
réteget képezett. Később, a háborús konjunktúra után is, ma is
iparfoglalkoztató a bevándorló, akkor is, ha munkanélküli segélyen él.
Nem követjük a közgazdasági következményeket, ennyi viszont kellett annak
megértéséhez, hogy a bevándorlás nem problémát, hanem fellendülést hozott Ausztrália
számára, ami feledtette az angolszász jelleg elveszítése feletti aggodalmakat.
A mai ausztrál már nem érezné magáénak az ötven évvel ezelőtti
kultúrállapotokat. Az angol nyelv uralmának megmaradása mellett a kultúra egyéb
területei változást szenvedtek, illetve a valóságnak megfelelőbben
kifejezve, értékes színekkel és elemekkel gyarapodott és gazdagodott.
Ebben a keretben éli az Ausztráliába került magyarság is a maga életét,
egyéneiben és összességében, illetve társadalmi szervezeteiben. El lehetne most
kalandozni azoknak a változásoknak az ösvényein, amiknek hatására mi magunk is
gyarapodtunk vagy fogyatkoztunk kultúránkban. Például megtapasztaltuk a
Magyarok Világszövetségében, hogy mások vagyunk, mint az Amerikában vagy
Nyugat-Európában “megfertőzött˛ magyarok. Ennek a témának is csak annyi
helye van itt, hogy a változás szele minket is érint, csakúgy mint a
Kárpát-medence magyarjait, őket most éppen nyolc nyelvi kultúrkörre
osztottan. Azzal is eltérnénk a tárgytól, ha ezt a sokfelé osztottságot
vallatnánk meg a Magyarok Világszövetsége kudarcának felderítése kísérletében.
Bár ez is érdekes társadalomtudományi téma, de most másfelé haladunk. Annyi
azonban megállapítható, hogy a rozsdálló vasfüggöny leomlása utáni
magyar‹magyar találkozások hellyel-közzel csalódásokat okoztak az otthoniaknak
is, a hazalátogatóknak is, az ide látogatóknak is, az ide látogatókat
fogadóknak is. Az jár el viszont igazságtalanul és gyakorlatilag károsan, aki
ebből ítéletet fogalmaz meg, aki csalódottan visszavonul vagy igaztalan
általánosítással magát a kapcsolatot tagadja meg. Mindannyian sérültek is
vagyunk, és mindannyian gazdagabbak is vagyunk.
Nyolcvanöt év kártételei dolgoznak azon, hogy a levagdalt magyar nemzetdarabok
egymásnak is idegenek legyenek ‹ szinte csoda, hogy szólni lehet 15 millió
magyarról, nemzetről, úgy hogy annak visszhangja van, és külön csoda, hogy
ez a megszólítás egyre növekvő egységesülési vágyat gerjeszt. Most ott
tartunk, hogy az otthoni magyar társadalom a 13 évvel ezelőtti változás
vívódásában él. Az az életmód és szemlélet, amit el kellett viselnie
kényszerűségből a közel félévszázados, a társadalom lelkisége
átalakítására is vetemedett szovjetizmusban, most mállik szét, hogy befogadjon
egy másikat, ami nyugaton elterjedt ‹ szabadabb, de egyben szabadosabb erkölcsi
és szellemi körülmények között. Erős behatások érik az ország társadalmát
amiről a magyarság előre tekintő gondolkodói, bár még kevesen,
úgy vélekednek, hogy jó lenne ha a keleti rossz helyébe nem a nyugati rossz
kerülne.
Nekünk viszont más a gondunk. Utolsó szakaszában vagyunk annak az időnek,
amelyben Ausztrália magyarsága egy honától távoli hazában élő társadalmat
képez. Talán már többen vannak azok, akiknek hona is, hazája is Ausztrália,
magyarsága már csak a származás fogalmával meghatározható érdekes
különlegesség. Ez nagyléptű változás, ami a megmaradásprogramok
átgondolását igényli. Megmaradásszemléletünk azonban még mindig az
ideszármazott szülő feladatáról szól az itt született gyermeke
magyarságtudata, -vállalása megtartásáért.
A száműzetésből származó magunkra utaltság, és az emigráció részére
hosszú időn át elfogadhatatlan hazai politikai helyzet miatt a megmaradás
feladatainak teljesítése az önállóság, csak magunkra utaltság jegyében folyt.
Az ausztráliai nagyvárosokba “ömlesztett˛ magyar tömegek egykettőre
társadalommá szerveződtek, egyházközségek, egyesületek, szövetségek
alakultak, tájékoztató kiadványok, újságok jelentek meg, egyszóval a kulturális
és szellemi élet megindult, és szép eredményeket ért el félévszázad során. Nem
fogadtuk el az otthoni rendszer kormányszerveként működő Magyarok
Világszövetségét, de a még annak keretében működő Anyanyelvi
Konferenciákat sem, bár ez utóbbiak kínáltak hasznosítható kulturális
szolgáltatásokat. Előbbinek emigrációt bomlasztó, az otthoni rendszert
propagáló tevékenysége Ausztráliában példás elutasításban részesült. A
kommunizmus elől, vagy miatt szülőhazájukat elhagyottak, elüldözöttek
társadalma nem volt fogékony a szirénhangokra, meg a hazafiasság szólamaiba
burkolt csalogatásokra. Nem egyszer kifejezték Budapestről, hogy
hűséget várnak tőlünk a “Szülőhaza, a Magyar Népköztársaság˛
iránt. Magyarország helyett Magyar Népköztársaságot írtak, mintha nem tudnák,
hogy a kettő nem azonos fogalmat jelöl. A Magyar Népköztársaság, miként ma
a Magyar Köztársaság elnevezés, az államnak, mint politikai hatalmi szervnek az
államformára utaló neve. A Magyar Népköztársaság a szovjet megszállást
kiszolgáló diktatúra elnevezése volt. Minden állami ellenőrzés alá vont
intézmény a diktatúra fennmaradását szolgálta. Ilyen volt a Magyarok
Világszövetsége is, és ilyennek kellett tekintenünk az anyanyelvi
konferenciákat is, annak ellenére, hogy hasznosítható lehetőségeket kínált
nemzeti kultúránk megtartásához.
A Magyar Köztársaság is politikai fogalom, azonban ez már nem egy kizárólagos
párt fedőneve, hanem az államhatalmat gyakorló politikai intézményrendszer
neve. Magában foglalja az összes parlamenti pártokat, állami hivatalokat, a
honvédelem és a belső rend szerveit, a törvényhozás, a törvényalkalmazás
és igazságszolgáltatás intézményeit. Bár nem mentes a korábbi rendszer
maradványaitól.
Vannak továbbá közalapítványok, amiket ugyan az állam segít létrehozni, de
amelyek szabályozott függetlenséget, önkormányzatot élveznek. Ilyen alapon
működik a tudományos akadémia, az egyetemek, a kulturális intézmények és
még nagyobb függetlenséggel az alapítványok. Ezek önkormányzatisága biztosítja
a folyatosságot a kormányváltozások esetében. Másszóval, nincsenek kitéve a
képviselőválasztások eredményeként előálló politikai változásoknak.
Három ilyen közintézmény vezető személyisége jelent meg Sydneyben, a
háromnapos Országos Identitás Konferencián, június 7‹8‹9-én, a szervező
NSW-i Magyar Szövetség meghívására. Mindhárom közintézmény a magyar kultúra határon
belüli és határon kívüli terjesztésében, ápolásában fontos szerepet tölt be. A
korábbi tájékozódó és tájékoztató hasonló konferenciákkal ellentétben az idei
Országos Konferencián olyan tényleges ajánlások történtek, amelyek hasznosak és
nélkülözhetetlenek magyarságunk megtartásához. A kiadott zárónyilatkozat
erről többet mond, és a továbbiakban még sokat foglalkozunk a segítő
intézményekkel, valahányszor arra alkalom és szükség nyílik ‹ ezért itt most
sem neveket sem tényeket nem említek.
Hangsúlyt kapott a változás, amiről fentebb már szó volt, az a változás,
hogy ma már a magyar kultúrának átadása gyermekeik részére egy másik korosztály
gondja, olyané, amelynek tagjai nagyobb részt már itt születtek Ausztráliában.
Ez már nem lehet sikeres olyan alapon, ahogyan az az emigrációs korszakban
végbement. Ehhez már szükséges a magyarországi intézmények segítsége, és ma már
elfogadott nézet, hogy a magyar nemzet összességének érdeke, hogy a magyar
származástudat tovább éljen, több generáción is túlélje az emigrációs
nemzedéket.
Az az Ausztrália, amely most népi állagában kialakul, még nagyon sokáig viseli
keverék jellegét, még nagyon sokáig él polgárai emlékezetében a származástudat.
Ezt népesebb és hagyományaihoz nagyobb mértékben, a magyarnál erősebben ragaszkodó
bevándorló csoportok éltetik még sokáig. Ebben a környezetben a származástudat
az önmegbecsülésnek olyan mélységet ad, mint egykor a nemesi származás. Ennek a
tudatnak alapja a kapcsolat a magyar kultúrával. A kapcsolat folyamatosságáról
gondoskodni a mi feladatunk. Ehhez immár nélkülözhetetlen a magyarországi
kultúrintézmények segítsége, ami ezzel az Országos Tanácskozással még jókor
érkezett meg hozzánk. Ennek igényével példát mutat az ausztrálai magyar
emigráció, legalábbis nekünk nincs tudomásunk arról, hogy hasonló méretű
és áttekintésű kezdeményezés történt volna másutt.
A huszadik századi kegyetlen sorsában szétszakított nemzet most már egyesülni
akar. Nehéz küzdelem folyik az elnyomó tevékenységet megtartani akaró
szomszédállamok törekvéseinek és az Európai Unió trianonista szemléletének a
leszerelésére. Szembe kell néznie a magyar nemzetnek azzal a ténnyel hogy egy
országon belül való egyesítése nem tartozik a lehetőségek birodalmába. A
határok átjárhatósága nagy lépés a Trianont követő évtizedek
gyűlöletben fogant határátlépési tilalma után, de azért a
rendszerváltoztatás sem hozott és az Európai Unió-tagság sem hoz majd
kielégítő megoldást a nemzetegyesítés megvalósítása dolgában. Az emigráció
utódnemzedékei már helyzetüknél fogva sem lehetnek a nemzetnek együtt élő
részei. Kell hogy legyen egy olyan működő kapcsolatrendszer, amely
minden külön életre ítélt nemzetrészt valami Haza a magasban-féle módon
együtt tart. Ennek lett egycsapásra egyik fontos megvalósítója a Duna Televízió
vételi lehetősége itt Ausztráliában is.
Elhangzott a sydneyi tanácskozáson, hogy a nemzet szétdaraboltsága ellenére is
meglepően egységes a magyar kultúra. Nem is annyira a szétágazás, hanem
inkább az elvesztés ellen kell küzdeni. A Duna Televízió nemcsak elérni
akarja a szomszédos országok után a távoli földrészek magyarjait, de
elhatározta felkutatni, számon tartani minden távolba szakadt magyart. A
Balassi Bálint Intézet büszkén hirdeti, hogy “nálunk már tizenhétezren
megtanultak magyarul˛. És nemcsak a magyar nyelvet, hanem a magyar kultúra
ékszereit is magukra ölthették. Minden esztendőben harminc tengeren túli
fiatalt mentenek ki az idegenség mély vízéből az élő magyar nemzet
számára. A kultúrát szétáramoltató intézményekkel szemben a Magyar Kultúra
Alapítvány Magyarországra, Budapestre vonzza a külföldi tehetségeket,
alkalmat ad bemutatni a Magyarországra látogató fiatalok tehetségét a budai
Várban, a Magyar Kultúra Házában, ahol állandó vendég a szétszórt nemzet minden
része, és ahol Ausztrália Baráti Köre is van.
Az Országos Tanácskozás arra is jó alkalom volt, hogy a két nagyváros,
Melbourne és Sydney érdekelt és érdeklődő tagjai mellett
Perthből, Brisbaneből és Új-Zélandból is jöttek résztvevők. Itt
ismerkedett meg a tanácskozás résztvevőivel a fiatal magyarországi hölgy,
aki tanulmányi időszakra érkezett doktori disszertációjához kutató munkát
elvégezni az itt élő magyar társadalomról.
Hangsúlyt kapott a magyarul nem tudó és már nyelvtanulásra elkésett
nemzettársak bevonása is a magyar összefogásba. Származási hazájuknak szüksége
van rájuk, és ezért kell hogy gondja is legyen róluk. A sok megvalósítandó
feladat között ez is szerepel.
Sokszor halljuk és ennek az írásnak a címében is szerepel a megmaradás szó.
Ebben a fogalomban használatos az identitás szó, az azonosság, hogy
megmaradjunk a magunk kultúrájában, azonosak maradjunk a nemzettel, a nemzet
egészével, amiben önmagunkat otthon érezzük. Csakhogy, a nemzet egésze Trianon
óta részekre bontva számos idegen környezetben él. Az idegen környezetben élés
az alkalmazkodás kényszerét rakja a részekre, és ebből a maradék
Magyarország sem tudott kimaradni. A megszállás közel félévszázados idejében az
idegen hatalom katonai rendszabályaihoz való alkalmazkodás kényszere csak
anyagi veszteséget okozott. A vörös hadsereg laktanyákban élte életét, és a
lakosság nagyobb része már nem érzékelte, hogy a katonai jelenlét biztonsága
alatt a nemzet identitását rombolják módszeresen, hogy véglegesen elszakítsák
attól az erkölcsi normarendszertől, amelyben csiszolódott ezer éven
keresztül, és feledtessék vagy elidegenítség mindattól, amiért történelme
folyamán lelkesedett és vérét is ontotta.
A Kárpát-medencén belüli elszakított nemzetrészek még kegyetlenebb
azonosságrombolásnak lettek áldozatai. A világban szétszórtan élő magyar
közösségek mentesültek az erőszakos rombolástól, ők azonban az idegen
környezethez való alkalmazkodás könnyű prédáivá lettek, hiszen nemzeti
azonosságuk megtartása talaját vesztette. Önmaga elvesztése ellen már csak a
családban, egyesületekben, olvasmányaiban, étkezési és egyéb szokásaiban tud
védekezni.
Hol van tehát az alap, amihez visszatérhet a nemzet minden megrontott része?
Egy nép attól válik kultúrnemzetté, ha szét tudja választani az idegen
hatásokat befogadhatóvá és elvetendővé, és ha ebben a válogatásban az
önérdek anyagelvűségét általános erkölcsi értékek tudják szabályozni,
amihez igazodni lehet a következő nemzedékeknek is. A mi népünk nem
először megy át identitását veszélyeztető időszakokon, talán azt
is mondhatjuk, hogy történeleme útjain mocsarak és ingoványok kerülgetésével
jutott el megfogyva bár de törve nem, vagy újra erőre kapva, soha ki nem
forrva, de mindig a forrás, érlelés állapotában, és vált vegyes kultúrelegyként
is, sajátos, különös, nemzetegyéniséggé.
Most azon történelmi feladat és gond előtt állnak a magyar nemzetrészek,
amelyhez a kulcsszó a megmaradás. Meg kell maradnunk annak, amivé válnunk kell,
hogy megmaradhassunk. Más szóval vissza kell szerezni az alapokat a
megtarthatók alá. A nyolc kárpát-medencei és a világban szétszórt magyar
nemzetrészek közös feladata a közös megmaradás a közös identitás kimunkálása
által. Nem attól leszünk értékes részévé a világ nagy társadalmának, ha
szétáradunk környezetünk nyolc plusz számtalan idegen környezetében, hanem azáltal,
ha megtartjuk kultúrnemzet-magunkat a világ számára.
Az információs forradalom világában megvan a lehetőség leküzdeni a ránk
kényszerített káros idegenségeket. Ez mentheti meg majd az elszakított
országrészek hadifogoly magyarságát a leigázottság másodosztályúságától, és ez
mentheti ki maradék Magyarország népét a még ma is működő
kultúrarombolástól. Az információs eszközök szerepéről és hasznosságáról
szó volt a sydneyi tanácskozáson. A Duna Televízió már teljességében itt van, a
Balassi Bálint Intézetben már évek óta ott tanulnak a mi társadalmunk
fiataljai, és a Magyar Kultúra Alapítvány ‹ amelynek keretében már évek óta
működik az Ausztrália Baráti Köre ‹ várja a tehetséges ausztrál magyarokat
a már működő népművelő- és népi táncképző
lehetőségek igénybevételére, történelmi, országismereti és nyelvi
táborokon való részvételre, és még számos kulturális kapcsolatteremtő
alkalomra.
Távolabbi gondolatunk az, hogy az újjáteremtendő általános nemzeti
önazonosság sikere megkívánja, hogy az otthoni kultúrkincsek itteni befogadása
mellett nagyon szükséges az emigráció alkotásainak magyarországi
megismertetése. Kutatók részére máris rendelkezésre áll az Országos Szécheni
Könyvtár, valamint a Lakiteleki Magyar Emigrációs Múzeum anyaga, de még mindig
késik egy emigrációs könyvkiadó vállalat létrehozása, ami a széles közönség
részére lehetővé tenné az emigráció szellemi hagyatékának megismerését
Magyarországon.
A sorozatosan megtartott országos kulturális tanácskozások évek óta
megjelenítik Ausztrália magyarságát a szülőhaza kulturális intézményei
részére. A szétesett, és korábban is csak időnkénti aktivitásra képes
csúcsszervezet hiányát bőven kitöltő tanácskozások tevékenysége
országos méretű képvisletet is ellát azáltal, hogy a NSW-i magyar
Egyesületek, a Melbournei Magyar Központ egyesületei, valamint a perthi,
brisbanei és Új Zéland-i egyesületek jelenléte és részvétele megjeleníti az
ausztráliai magyarság érdeklődését a magyar nemzet egységesülő
törekvésében.
A magyar nemzetet senki nem fogja megmenteni a jövőnek, csak a nemzet
együttes akarata és a hit abban, hogy egy a nemzet!