Szalontán a helyi Bocskai István
Alapítvány elnökének Szénási Ferencnek kezdeményezésére és szervezésében a
hajdúvárosi esték sorozat keretében MVSZ tisztségviselők részvételével
telt házas érdeklődés közepette került sor a kettős állampolgárságról
tartott fórumra.
A rendezvényt könyvbemutató nyitotta
meg, amelynek keretében Okos Márton MVSZ küldött ismertette az egykori romániai
falurombolási terv ellen tett tiltakozó Budapest-Párizs gyalogútról írott
könyvét. Mint mondta, most a csonka országban a magyar öntudat szellemi
rombolása ellen kell hatékonyan fellépni.
Dr. Csapó József ex-szenátor, MVSZ
küldött a tőle megszokott színvonalas előadás keretében ismertette a
magyar állampolgárság kiterjesztésének lehetőségeit. Itt elsősorban
az európai normák és -joggyakorlat függvényében elemezte, és sorban tételesen
cáfolta a napokban és a közelmúltban a magyar külügy által a kettős
állampolgárság megadása ellen felhozott álproblémákat. Egyenesen tragédiának
nevezte az egyik erdélyi napilapban nemrég megjelent tudósítást, melyben a
magyar külügyi államtitkár épp a trianoni békeszerződés nem létező
tiltására hivatkozva utasítja el a kettős állampolgárság kiterjesztésének
lehetőségét.
Az érdeklődést jól jellemzi, hogy
a résztvevők négy órán keresztül hallgatták, illetve kérdéseket feltéve
érdeklődtek a téma iránt. Többen is ajánlkoztak, hogy segítenek az MVSZ
által a kérdésben népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtésben. Amint
a hozzászólásokból kiérződött, a kettős állampolgárságot
illetően elkeserítően szomorú a jelenlegi helyzete a Toldy
család egykori birtokának, Bocskai István fejedelem által alapított hajdúváros
mai lakóinak, akik nem kisebb elődöket tudnak felmutatni, mint Arany János
és Sinka István. Mégis, ha magyar állampolgárságot akarnak igényelni, a
szülőföldjüket elhagyva át kell telepedjenek Magyarországra, ahol csak
több évi ott tartózkodás után szerezhetik meg azt a jogot, amely egészséges
öntudatú nemzeteknél születéstől fogva jár.
Budapest, 2003. szeptember 12. MVSZ Sajtószolgálat