A New South Wales-i Magyar Szövetség

SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉLYT

Szent István Ünnepély ‹ Magyar Nemzeti Ünnep
Sydney, 2003. augusztus 24, ‹ Magyar Központ.
Kardos Béla, a NSW-i Magyar Szövetség elnöke, megnyitó ünnepi beszéde:

Hölgyeim és Uraim! Kedves Honfitársaim!

Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm körünkben a Magyar Köztársaság Sydney-i Főkonzulátusa új vezetőjét, Papp József főkonzult és kedves feleségét. Papp József nem ismeretlen számunkra, hiszen a Œ90-es évek elején Dr Pordány László nagykövet idejében a canberrai nagykövetségen szolgált tanácsosi beosztásban, és több alkalommal megjelent ünnepélyeinken. Úgyszintén szeretettel üdvözlöm Petykó Csaba konzult és kedves feleségét az idei Szent István Ünnepélyen. Jári Ferenc, a canberrai Magyar Nagykövetség ügyvívője, jelenleg Új Zélandon van az ottani ünnepségen, ahol Magyar Parkot, s abban a Magyar Parlament ajándékát, egy Székely Kaput avatnak az ottani főkormányzó jelenlétében.

Hölgyeim és Uraim! Kedves Honfitársaim!

Szent István király volt a magyar államiság megalapítója, amely ezer esztendőn keresztül prosperált a Kárpát-medencében, és túl élt minden vihart és megróbáltatást.

Szent István az akkor formálódó egyetemes keresztény Európa egyenlő, szuverén tagjává tette országát azáltal, hogy koronát kért és kapott II. Szilveszter pápától. Feladta az addig követett idejétmúlt, káros szokásokat és egy merőben új, felvilágosultabb koncepciót, a keresztényi alapokra épített mentalitást honosította meg országában.

Ez nem ment símán. Komoly ellenzék állt vele szemben saját nemzetségében is, akik ragaszkodtak az évezredes múltat követő életformákhoz,  annak megtartásához, és idegenkedtek az ismeretlen új vallás életvitelétől, az azt propagáló idegen papoktól és tanácsadóktól.  Véres, az akkori korszellemnek megfelelő, kegyetlen csatákat kellett megvívjon velük szemben, hogy érvényre juttassa a keresztényi hitvallást.  

Országépítő volt, mert az általa létrehozott vármegyei- és egyházi rendszer közel ezer évig működött, s még most is annak alapvető kritériumaival dolgozik a magyar közigazgatás, és annak keretében szolgálnak a katolikus püspökségek.

Fölvilágosultságát és bölcsességét jellemzi fiához, Szent Imréhez intézett intelmei, amikben az akkori korszellemet messze meghaladó tanácsok fogalmazódtak meg az ország vezetésére vonatkozóan.

Három évvel ezelőtt, 2000-ben, The Right Hon. Philip Ruddock bevándorlási miniszter, a Sydney-i Szent István Ünnepélyen mondott beszédében a kétszázéves Ausztráliát és az ezeréves magyar államiságot értékelve kitért Szent István bölcs intézkedéseire, nevezetesen arra, hogy ő volt az első uralkodó, aki 1000 évvel ezelőtt a multikulturális államformát példamutatóan meghonosította Európában.

Idén, a Sydneyben rendezett III. Identitás Konferencián Stepan Kerkyasharian AM, a Community Relation Commission elnöke, beszédében az ausztráliai multikulturalizmus 30. évfordulójára emlékezve, hasonlóképpen méltatta Szent István messze előremutató, örökérvényű tevékenységét.

Most, 1000 évvel később, a közel ötven éves kommunista diktatúrát követő rendszerváltás után, ismét hasonló válaszút előtt áll a magyarság. Az európai országokat egységes rendbe tömörítő unió születése van folyamatban. Most készül az Európai Unió leendő alkotmánya. Sajnálatos módon a tervezetben szó sem esik az elmúlt ezer esztendőt építő kereszténységről.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás körül zajló nézeteltérések, most ugyan nem vezetnek véres csatákhoz, de az elmérgesedő frazeológia folytán olyan mélyen szántó ellentéteket eredményeznek, amik megosztják a magyarságot. Kétségtelen, az Európai Unióhoz csatlakozó országok szuverenitása csorbul, és az alkotmány olyan kötelező előírásokat fogalmaz meg, amik idegenek az eddig követett és megszokott magyar felfogástól. Ez magyarázható azzal is, hogy az orosz megszállás folytán az ország ötven évig ki volt rekesztve az un. nyugateurópai közösségből, annak eszmerendszeréből, és hogy a magyarság nem szívesen válik meg a nemrég visszanyert függetlenségétől.

Erősíti a szkeptikusok álláspontját az is, hogy az új tagjelöltek nem lehetnek azonnal egyenlő jogú tagok, nem részesednek azonnal, és egyenlő arányban a felzárkozásukat elősegítő támogatásokból. Nehezen viselik el az újonnan csatlakozó országokkal szemben alkalmazott derogációt, ami csak évek múltával fogja igazából és fokozatosan szolgálni érdekeiket, az előzetes tárgyalásokon lezárt megállapodások értelmében.

Nem tartom érdemesnek, hogy idekint vitatkozzunk az EU csatlakozással kapcsolatos kérdésekben, mert ebben a magyar parlamenti pártok konszenzusra jutottak, s Magyarországon népszavazás döntött a kérdésben, így a mi véleményünk most már nem sokat vet a latba. De megjegyzem, hogy nem értek egyett az euroszkeptikusok véleményével. Európának egységbe kell tömörülnie ha fenn akar maradni. Mint minden szülemény ez is, nehézségekkel és fájdalmakkal vegyes folyamatok eredményeként jön létre. Ebből a folyamatból kimaradni csak a szkeptikusok kívánsága lehet, akik csupán a pillanatnyi fájdalmakat érzékelik, de nem látják a reményteljes jövő perspektíváit. Az életért, a fennmaradásért, a jobb sorsért mindég küzdeni kell. Ez vár Magyarországra az EU-ban, de ez várna rá akkor is ha onnan kimaradna. A különbség csak az, hogy az EU-ban a többi 25 országgal együtt vannak kilátásai, míg azon kívül csak a bizonytalan, sötét jövővel nézne szembe.

Három évvel ezelőtt a magyar parlamentben a “Magyarország 2000” konferencián elhangzott előadásomban többek között a következő meglátásokkal és tanácsokkal szolgáltam: Az EU a kulturájukban egymástól különböző nemzetállamok politikai és gazdasági integrációjára  törekvő közösség.

Az anyaország magyarságának nem szabad önmaga és a múlt töténelmének ismerete nélkül az EU-ba belépni, mert csak így tudja a saját jövőjét és elszakított véreink jövőjét biztosítani. Az anyarszági magyarságak az elszakított területeken élő véreinkről nem szabad soha megfeledkeznie, és nem szabad róluk soha lemondania! Törtélemi adottság a közel hárommilliós határon túli magyarság léte. Nem lehet az EU-csatlakozás következménye a családi és személyi kapcsolatok elenyészése. A schengeni szindrómára az EU-val együtt kell megoldást találni. Joggal tarthatunk igényt speciális helyzetünk megértésére, s egy okosan kidolgozott, a kérdés megoldását szolgáló Státusztörvény elfogadására.

A magyarságnak nem szabad az EU tagságban csak a célt látnia. A magyarság számára a tagság nem lehet más, mint fennmaradását, jólétét és biztonságát szolgáló eszköz! Az EU-nak, mint eszköznek az a szerepe, és az az egyetlen rendeltetése, hogy tagjainak az érdekét szolgálja. Semmi más!  

Kulturális vonatkozásban, de politikai és gazdasági téren is, az egymástól különböző népek egyesítésére való törekvés a természetes kiválasztódás törvényével szemben működik. A különböző emberi társadalmak egymással vetélkedő életegységek. Az élet minden vonalán tapasztalható a különbözésre való törekvés. A természetes kiválasztódás törvénye találomszerűen a különbözésen keresztül dolgozik. Egyformák között, egyelők között nincs mit, nem lehet mit válogatni. Mi magyarok különösen meg vagyuk áldva individuális tulajdoságokkal, ha ezt a tulajdoságunkat okosan használjuk az EU-ban, akkor előnyünkre szolgál.

Az EU arra törekszik, hogy tagállamai közt a fegyveres konfliktusokat kiküszöbölje. Tagjai megválogatásában ‹ éppen ezért ‹ megkülönböztető magatartást tanúsít. Tehát, ha más köpönyegben is, de a létért való közdelem az EU-ban is tovább folyik. Stratégiai szempontból a magyarságnak figyelembe kell vennie, hogy az EU bármikor térségi, vagy regionális érdekcsoportokra szakadhat.

Más nemzetekhez viszonyítva a magyarság többségének politikai gondolkodása eszményi. Ezen változtatni kell, és reális, racionális, érdekorientált irányba kell terelni godolkodási menetünket:

A magyarságnak az EU-ban nem szabad egy másik, szebb és jobb hazát látni.  A magyarság a többi tagállamhoz hasonlóan érdektérséget kell lásson az EU-ban. Az EU tagállamai a magyarságak nem nemzettársai lesznek, hanem érdektársai, gazdasági szempontból pedig vetélytársai! A magyarság csak akkor láthatja hazájának az EU-t, és a tagállamokat nemzettársainak ha, és amikor a franciák és az angolok is azt látnak az EU-ban és  bennünk magyarokban. Előbb nem!

A mai globalizálódó világban Európa politikai, gazdasági és biztosági integrációja az EU és a NATO keretén belül elkerülhetetlen folyamat. Ha Európa nem lesz képes megoldani a rá váró politikai, gazdasági és a biztonsági kérdésekkel járó feladatokat, akkor lemarad Amerika és a fejlődő Ázsia mögött. Az integrációs törekvésekben Magyarországra komoly feladatok hárulnak. Saját felemelkedésén túlmenően meg kell teremtenie a kárpát-medencei térségben a régiónális és az államok közötti együttműködés politikai feltételeit gazdasági, biztonsági és kulturális vonatkozásban. Ez nem lesz könnyű feladat, de erre hivatottak vagyunk stratégiai adottságunknál és előrehaladottabb felkészültségünknél fogva.

Az elmodottakból kitűnik, hogy Magyarország számára az EU tagság igen fontos eszköz fönnmradása és jövőbeni fejlődése szempontjából. Ahogy Szent István ezer évvel ezelőtt a helyes eszközt, a kereszténységet választotta a magyarság fönnmaradása érdekében, úgy kell manapság is az új ezredév küszöbén az elkövetkezendő ezer év helyes döntését meghozni a megfelelő eszközre. Most az Európai Unió és a NATO tagság ígérkezik a legcélravezetőbb eszközek. Mert a cél a magyarság megmaradása és fölvirágoztatása, abban a kárpát-medencei térségben, ahol őseink Árpád vezér vezetésével hont foglaltak és  megtelepedtek több mint ezeregyszáz esztedővel ezelőtt.

A kiragadott idézetek az elhangzott előadásom gerincét képezték, és a felvetett gondolatok a mai, három évvel későbbi, rendkívül nyomasztó magyar helyzetben különösen aktuálisak.

Erre is gondolva a mai Szent István Ünnepélyen rendhagyóan nem a szokásos ünnepi műsorral szolgálunk az ünneplő közönségnek, hanem Szörényi Levente és Bródy János 20 évvel ezelőtt Budapesten bemutatott nagyszerű rock-operáját az "István, a király"-t ill. annak filmváltozatát felhasználva érzékeltetjük azt a kettősséget, azt a megosztottságot, ami a jelenlegi magyar állapotra jellemző:

Bródy szavaival élve a darab alapvetően magyar helyzetet tükröz, azt ami az elmúlt ezer évben újra és újra megismétlődött: a nemzeti önrendelkezés vágya és az európai integráció eszméje történelmünkben gyakran járt külön utakon, és néha tragikusan egymásnak feszült.

Az idei csíksomlyói előadás is bebizonyította: bár művészi és történelmi szempontból számos logikai ellentmondás, dramaturgiai bukfenc, historikus képtelenség feszül a darabban, az “István, a király” mégiscsak korszakos jelentőségű mű. És mint ilyen, értelmezése szükségképpen plurális ki-ki a maga érzelmei, elképzelései, bűnei és vágyai szerint közelít hozzá. Így vált a
darab az idők folyamán politikai értelemben is önjáróvá: mindenki azt gondolt, azt vetített bele, amit akart.

Szörényi szerint hihetetlen, hogy annak idején ki hogyan viszonyult hozzá: Mi, a szerzők, a közönség, a rendező, a pártbizottság és az újságírók. És ami a legmegdöbbentőbb, hogy egyesek még húsz év után is képesek leülni és analizálni a művet, keresni a helyét az akkori pártpolitikai miliőben. A közönség meg jön, ma is, és ugyanúgy megtalálja benne a maga igazát.

Ezért is van, hogy húsz éve állandóan kérdezik, ugyan, mi értelme van a végszónak, hogy Veled, Uram, de nélküled. Ez a mondat régen a Moszkvához való kapcsolatunkat határozta meg, most meg a Brüsszelhez való viszonyunkat. Hogy igaz, rendben, Veled, Uram, de azért nem adunk fel minden önállóságot. 1983-ban ezt csak így lehetett kimondani.

Húsz évvel később, 2003-ban sem sokkal különb a helyzetünk, még sem érezzük kicsinek magunkat, csak esetleg csonkának, de ahogy az elmúlt ezer évben átvészeltük a történelem viharos századait, bízunk a jövőben, mert érezzük, hogy mindig van remény, és tudjuk, hogy minden akadályoztatás ellenére is egy a nemzet!

E gondolatok jegyében nyitom meg a mai Szent István Ünnepélyt és adom át a szót az "ADJ BÉKÉT URAM!” című ünnepi műsor szereplőinek, névszerint: Bősze Ferenc, Ernszt Katalin, Gerecs István, Harasta Emőke, Ilosvay Katalin, Nemere László, Papdi Gábor és Sztopity Rózsának. Kérem, fogadják szeretettel őket,  különösen Ernszt Katalint, a fogatókönyv íróját és az előadás rendezőjét.

Köszönöm, hogy meghallgattak. Tehát induljon az előadásŠ

---