Új stratégia megteremtése (1)

Az elmúlt hónapokban a magyar nemzetpolitika fókuszában három jövőt formáló kérdés került: az utódállamokban elő magyar nemzeti kisebbség megmaradását érintő státusztörvény, amit az utóbbi időben kedvezménytörvényként neveznek; az EU csatlakozás, és azt követően az anyaország és az elszakított területek magyarsága közötti zavartalan kapcsolatok megőrzésének módozatát képezhető kettős állampolgárság; valamint az Egyesült Államok Európával kapcsolatos új doktrinája, ami megoszthatja az EU régi és új tagjai közötti zavartalan együttműködést.

Úgy néz ki, hogy Magyarország EU csatlakozása miatt megváltozik a magyar külpolitikában az euroatlanti integrációt, a szomszédsági politikát és a határon túli magyarok ügyét magába foglaló un. hármas priorítás, ezért új stratégiai gondolkodás megteremtésére lenne szükség. Ennek érdekében kívánok rámutatni a három kérdés hátterére, és a megoldásra  kínálkozó lehetőségekre.

A státusztörvény a kárpát-medencei magyarság határok módosítása nélküli egységesítését tűzte feladatául. Orbán Viktor miniszterelnök a státustörvényrõl kijelentette, hogy azt nem kedvezménytörvénynek tekinti: “Nem arról szól ez a törvény, hogy adunk itt-ott valamifajta kedvezményt a magyaroknak, hanem meghatározzuk azt a státuszukat, amely megkülönbözteti õket az egyébként más állampolgárságú, de nem magyar származású, magukat nem magyarnak valló külföldiektõl”. (Duna TV, Heti hírmondó, 2000. december 17).

2001. április 19-én az Országházban Martonyi János külügyminiszter ismertette és vitára bocsátotta a már régen esedékes un, Státusztörvényt. "A nemzeti összetatozás törvényének" nevezte a tervezetet, amely alanyi jogon járó kedvezményeket nyújtana számukra az anyaországban, ugyanakkor pályázati úton elnyerhető támogatásokhoz juttatná őket a szülöföldjükön. Mindezt fényképes un. "Magyarigazolvány" felmutatásával lehetne igénybe venni. A külügyminiszter kifejtette: a kormány nemzetpolitikájának az a fő célja, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön boldogulva őrizzék meg önazonosságukat, ezért a státusztörvény olyan támogatásokra helyezi a hangsúlyt, amelyek az otthon maradásra és nem az elvándorlásra ösztönzik a határon túl élő magyarokat.

A státusztörvényt, az SZDSZ kivételével, az összes parlamenti párt támogatásáról biztosította. Érdemes azonban felidézni Tabajdi Csabát, aki az MSZP nevében jelezte, hogy pártja módositásokat fog benyújtani. Szerinte nagyobb gondot kéne fordítani a gadasági támogatásokra, a tökekivitelre és az egzisztenciateremtésre a határon túli magyarok számára. Az anyaországi munkavállalás időtartamát három hónapról hat hónapra javasolta meghosszabbítani. Javasolta továbbá egy országgyűlési biztos kinevezését, aki a státusztörvény végrehajtását ellenőrizné. Véleménye szerint a kisebbségi kérdés leghatékonyabb formája az autonómia, ezért ennek irányába kellene haladni. Aggályát fejezte ki a tekintetben, hogy a státusztörvényt nem egyeztették kellőképpen az EU-val és a környékbeli államok kormányaival és ezért ebből nehézségek származhatnak.

Érdemes kronológiai sorrendben követni a státusztörvény útját, annak előbb fővágányon haladását, majd mellékvágányra váltását, s végül kisiklatását.

2001. június 19-én a magyar Országgyűlés az SZDSZ kivételével megszavazta a státusztörvényt. Szlovákia és Románia azonnal kijelentette, hog nem fogja engedni, hogy a törvényt bevezessék a felségterületükön. Ukrán, szerb, horvát és szlovén szomszédaink viszont késznek mutatkoztak erre.

2001. június 27-i hírek szerint  az Európai Bizottság még nem fejezte be a magyar státustörvény elemzését, de úgy tûnik, hogy a jogszabály összhangban van Magyarország és az Európai Unió társulási szerzõdésével mondta Günter Verheugen, a bizottság bõvítési ügyekért felelõs tagja. Hozzátette: a bizottság felhívta a magyar kormány figyelmét, hogy az érintett államokkal továbbra is folytasson részletekbe menõ konzultációkat a szomszédos országokban élõ magyaroknak kedvezményeket biztosító törvényrõl. Ezzel egyidejűleg Eduard Kukan szlovák külügyminiszter a sajtó képviselõi elõtt cáfolta, hogy a törvény feszültséget teremtett volna Magyarország és Szlovákia viszonyában jelentette Luxembourgból a CTK hírügynökség.

Max van der Stuhl, az EBESZ távozóban lévő kidebbségi főbiztosa ugyanekkor kijelentette, hogy  "A magyar státustörvény megegyezik az európai normákkal, és abban semmiféle diszkriminatív szándék nincs."

2001. november 19-én a Velencei Bizottság világosan leszögezte, hogy az “anyaország” a vele azonos kultúrájú, határon kívül élő közösségek tagjait a kultúra, az oktatás, tehát a nemzeti azonossággal összefüggő területeken támogathatja. Ugyanakkor a bizottság ismertté vált véleménye alapján eszközölni kell néhány apró módosítást a törvényben, a végrehajtási rendeletek már tartalmazták ezeknek az elemeit. Így fogalmazódott meg a státusztörvény ügyében az egyedüli európai normaszöveg amit tulajdonképpen a román és a szlovák politikai akarat kényszerített ki a bizottság összehívásával. A Velencei Bizotság véleményének közzététele után született meg, december 22-én, az OrbánNastase Egyetértési Nyilatkozat, amely úgy látszott szabad utat nyújt a törvény romániai alkalmazására. Ennek köszönhetően több mint negyedmilliónyi erdélyi ill. romániai magyar kérvényezte a magyarigazolványt 2002-ben.

E kedvező értékelést követően hangzott el, hogy a Velencei Bizottságnak csak véleményezési hatásköre van, de nincs döntési jogköre. Viszont a döntést hozó szervezetek részéről érzékelve a közelgő magyarországi választásokat három szocialista gyökerű és orientáltságú politikus mondott egymásután kritikus véleményt a törvényről: Rolf Ekeusz  (EBESZ), Erik Jürgens (ET), és Günter Verheugen (EU). Egybehangzó hivatalosnak
tűnő véleményüket összegezve: “A státusztörvény által fennforog a területi szuverenitás, a jószomszédi kapcsolatok, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletének, a diszkrimináció tiltásának és a megkötött szerződések tiszteletben tartásának a kétségessége. A törvény által használt nemzet fogalom felfogható a nemzetet elválasztó államhatárok elutasításaként is”. Ugyanakkor Erik Jürgens az Európa Tanács jogi bizottsága számára készített javaslatában viszont azt az ellentmondásos véleményt sugallta, hogy “a nemzet azonos az állampolgárral, tehát nem létezik más államok területén élő nemzetrész, amivel a szabad identitásvállalást kérdőjelezi meg.”  

A státustörvény 2002. április 21-én, a szocialisták és a szabad demokraták hajszálnyi választási győzelmével futott mellékvágányra. Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök másnapi lelkendező nyilatkozatában a törvény temetése feletti örömének adott hangot.  A státusztörvényt a hazai baloldal kezdettől fogva az Orbán-kormány kampányfogásának tekintette. Az SZDSZ első perctől fogva ellenezte, az MSZP pedig a jogszabály európai ellehetetlenítésében bizakodott, és kitartásra biztatta Dzurindát, amikor a románok ellenállása megtört és 2001. december 22-én létrejött az Orbán-Nastase Egyetértési Nyilatkozat. “Ekkor erősítették meg a habozó Dzurinda-kormány ellenállását a Köztársaság téren azzal az ígérettel, hogy hatalomra kerülésük esetén hajlandóak a törvényt gyakorlatilag felszámolni” azaz kisiklatni,  írja Keresztes Lajos, 2003. június 27-én.  

Nézzük, mi minden történt a Medgyessy-kormány hatalomra kerülése óta a státusztörvénnyel:

2002. november 16-17-én megtartott Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) a státusztörvény módosításának vitájában a kormány elkötelezte magát a konszenzussal elfogadott szövegváltozat megtatása mellett. Ez már eleve kompromisszummal, többek között a munkavállalási kedvezmény módosításával jött létre.

2003. május 22-én a státusztörvény módosításáról folytatott megbeszélést Medgyessy Péter miniszterelnök és Csoóri Sándor a parlamentben. A találkozó után a Kossuth-díjas költő, a Magyarok Világszövetségének egykori elnöke elmondta: tájékoztatta a miniszterelnököt arról, hogy szerdán kétszázezer aláírást adott át a kedvezménytörvény módosítása ellen tiltakozva Szabó Vilmosnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő politikai államtitkárnak. Az MVSZ egykori elnöke úgy vélte: a magyar politikusoknak nemcsak egymást kellene győzködniük az ügyben, hanem az európai politikusokat és jogászokat is.

2003. május 24-i MÁÉRT ülésen a státusztörvény további módosítását kezdeményezte a Medgyessy-kormány. Ekkor már szóba került a szociális vonatkozású kedvezmények megnyirbálása, a munkavállalási és a hozzá kapcsolódó egészségügyi kedvezmény megszűntetése, valamint az “egységes magyar nemzetre” való utalás törlése a preambulumból. A kormány képviselői hivatkoztak az időközben kapott Verheugen-levélre, az Európa Tanács elé kerülő Jürgens-jelentésre és a környező államok, főként a szlovák és román kormányok érzékenységére. Hiába fejtette ki nézetét  Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki a kormány véleményével és az állítólagos EU-elvárásokkal ellentétesen amellett emelt szót, hogy a jogszabály bevezetőjében továbbra is szerepeljen az “egységes magyar nemzet" kifejezés. Hangsúlyozta, hogy a törvény nem ellentétes az európai elvekkel, hiszen azok csak a negatív (hátrányosan megkülönböztető) diszkriminációt tiltják, a pozitívat nem.

2003. június 7-én Orbán Viktor a kolozsvári Sapientia magyar magánegyetem avatóünnepségén kijelentette: Šmost, minden korábbinál kevesebb esélyt lát arra, hogy a kormánytöbbség jobb belátásra térjenŠha van egy törvény, amelyben szerepel az “egységes magyar nemzet” kitétel, akkor azt már nem lehet onnan kihúzni. Ha már egyszer kimondtuk, hogy van “egységes magyar nemzet”, akkor csak azért, mert az Európai Unióból egy bürokrata ideírt nekünk, hogy nemzet, különösen egységes magyar nemzet márpedig nem létezik, nem tehetjük meg, hogy kihúzzuk a törvényből a minden döntésünk, cselekvésünk, jövőre vonatkozó tervünk fundamentumát adó mondatot szögezte le.

2003. június 17.  A magyar parlamentben a kedvezménytörvényt módosító előterjesztés vitájában Kovács László külügyminiszter közölte, hogy az  “egységes magyar nemzethez tartozás” megfogalmazása az eredeti törvény preambulumában ellentétes az EU normáival, az azt felváltó “magyar kulturális örökséghez való kötődés” ugyanakkor jól kifelyezi a jogszabály szellemét. Tabajdi Csaba, az MSZP vezérszónoka szerint “több európaiság nem jelent kevesebb magyarságot”, Az  “egységes magyar nemzet” kifejezés kapcsán megjegyezte: a “nation” angol és francia nyelven elsősorban államot jelent, ami félreértésekre adhat okot. Németh Zsolt, a Fidesz vezérszónoka viszont azt mondta, hogy az “egységes magyar nemzetre” utalás a nemzeti újraegyesítés folyamatának hivatkozási alapja a törvényben; “Mint közösség, egységes az egész kárpát-medencei magyarság, ez a legfőbb politikai és jogi hivatkozásunk, erről nem tehetünk le akkor sem, ha Verheugen és Jürgens urak ezt javasolják”, Ša módosítással “az írmagját is kiirtják az oktatáson és kultúrán túlmutató támogatásoknak”. Eörsi Mátyás, az SZDSZ vezérszónoka úgy vélte: “a státusztörvény a földön fekszik”, az eredeti törvényjavaslat megfontolásai között a belpolitikai előny elérése szerepeltŠ a XXI. században állampolgárokat illetően lehet törvényt hozni, nemzetről azonban nem”. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint: a státusztörvény korszakos jelentőségű, ugyanis a nemzeti szolidaritás első “közjogias formája” volt. Horn Gyula volt miniszterelnök megfogalmazása szerint nincs vita abban, hogy a trianoni és párizsi békeszerződés katasztrófális, rosszindulatú és igazságtalan volt. Amit azonban ma a szélsőséges erők megfogalmaznak megoldásként, például a visszacsatolások, az egy nemzetveszejtő politika: “ Egyetlen szomszédos ország sem biztosítja maradéktalanul az ott élő magyarság jogait, úgy, ahogy a nemzetközi szerződések azt előírják. Ennek ellenére nekünk oda kell igazodni, az európai normákat és igényeket kell figyelembe venni, nem pedig egyes politikusaink hagymázos felfogásaihoz, ábrándjaihoz, vagy halva született elgondolásaihoz”. Nagy Gábor Tamás (Fidesz), hangsúlyozta “a státusztörvény kiürítése már a kormányváltást követően megkezdődött”. A kormánypártok az EU diszkriminizációellenes politikájára hivatkoznak a módosítás kapcsán, holott “sokkal inkább belső, mint külső diplomáciai kényszerről van szó”. Balla Mihály (Fidesz), a magyarigazolványok fontosságát hagsúlyozta, rámutatva, hogy az jogi formába öntötte az egységes nemzethez való tartozást. Az igazolványt eddig kiváltó 700 ezer határon túl élő magyar számára az a legfontosabb, hogy hivatalosan is magyarnak vallhatja magát. “Lassan ott tartunk, hogy a magyarigazolvány nem ér többet egy MÁV- vagy BKV-igazolásnál”. (MTI)

2003. június 22. A státusztörvény módosításával kapcsolatos állásfoglalást hoztak nyilvánosságra az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői. A dokumentumban amelyet  Pap Géza, az Erdélyi- és Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Szabó Árpád unitárius és Mózes Árpád evangélikus, valamint Jakubinyi György gyulafehérvári katolikus érsek írt alá az egyházfők leszögezték, hogy következetesen ragaszkodnak a státusztörvény eredeti tartalmához és formájához. “Annak mégis szükségesnek mutatkozó módosítása tekintetében a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 2002. novemberében, konszenzussal elfogadott szövegváltozatát, illetve alapelveit tartjuk irányadónak. Véleményünk szerint a MÁÉRT alkalmával, akkor kialakult egyetértés már maga is kompromisszum, következésképpen a törvény további módosítása a kompromisszum kompromisszumát, vagyis végső soron a státustörvény feladását jelentené” fogalmazott az állásfoglalás.

Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, és washingtoni nagykövet is megszólalt a  Heti Válasz hasábjain: “Született Európa viharverte közepén egy törvény, amely kirabolt és megalázott emberek millióinak adott valamit: biztatást, öntudatot és nehéz életükben egy kis anyagi könnyítést. Két országnak, ahol milliós számban élnek magyarok, ez nem tetszett, azzal ijeszgették a világot, hogy e törvény feszültségeket gerjesztene, és nem “eurokonform”. A magyar kormány megijedt és meghátrált”.

2003. június 23. Valóban, a Medgyessy-kormány meghátrált,  és kiürítette a parlament által már egyszer elfogadott státusztörvényt a szlovák és román kivánalmak és néhány eurobürokrata véleménye elfogadásával.  

Kár, hogy nem emlékeztették a státusztörvénnyel szembehelyezkedőket az EU 1991-ben elfogadott irányelveire, amik a kisebbségek védelmét előfeltételként jelölte meg, vagy a Nizzában, 2000 decemberében, elfogadott charta 21. cikkelyre amely tiltja a kisebbséghez tartozás miatti diszkriminációt, vagy a 22. cikkelyre ami  kimondja, hogy “az unió tiszteletben tartja a kultúrák, a vallások és a nyelvek sokszínűségét”. Mindebből az következne, hogy az európai államok biztosítják kisebbségeik politikai, nyelvi és önkormányzati jogait, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ugyanez vonatkozik az Europa Tanács 1993-ban hozott 1201 ajánlására, ami a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerződésben is szerepel. Ha, az utódállamok mindezeket az általuk aláírt és elfogadott chartákat és alapszerződéseket betartanák, akkor nem lenne szükség a státusztörvényre. Ha, visszaszármaztatnák az elkobzott egyházi és társadalmi szervezetek, valamint a kisebbségi sorsba taszított állampolgáraik elkobzott vagyonát, akkor nem kellene az anyaországnak “kedvezményekben” részesíteni a határon túli magyarokat, mert saját lábukon is boldogulnának.

1920 óta az utódállamok vitathatatlan célja az volt, hogy az etnikai viszonyok megváltoztatásával utólag legitimálják az új határokat, és zárják ki megváltoztatásuk lehetőségét: a magyarok vándoroljanak el szülőföldjükről, vagy olvadjanak be a többségi nemzetbe. Az újabb etnikai tisztogatásnak nevezett elvetemült módszerek alkalmazásával elérték, hogy 1930-ra a trianoni Magyarország határain kívül rekedt magyarok száma az 1910-es 3,3, millióról 2,6 millióra csökkent. A második világháborút követően a kitelepítésekkel újabb félmillió magyar kényszerült otthona elhagyására. Így mára a kárpát-medence etnikai viszonyai nagymértékben megváltoztak, Szlovákiában például 31-ról 11 százalék álá csökkent a magyar népesség aránya. A mesterségesen fölgyorsított iparosítás és urbanizáció következményeként a 60-as, 70-es években az anyaország határához tapadó, korábban a magyar területi revizió alapját képező és egyértelműen magyar többségű városokban az államalkotó nemzet tagjai kerültek többségbe, hatalmas lakótelepek jelentek meg, az interetnikus konfliktusok pedig falusi térségekből a városokba kerültek át, és rendkívüli méretűvé nőttek. (Kocsis Károly geográfus interjúja a Magyar Nemzet 2001. március 9-i számában.)

2003. június 24. A felvázolt körülmények és események hatására, a megváltoztatott jogszabályról kifejezetten pozitív nyilatkozatot adott  Rolf Ekeus, az EBESZ új, hivatalba lépő kisebbségi főbiztosa, aki kijelentette: a módosított törvény most már teljes mértékben megfelel a Velencei Bizottság ajánlásainak.

2003. augusztus 25. Az ET közgyülése által e napon hivatalosan nyilvánosságra hozott státusztörvénnyel kapcsolatos kifogások határozati szövege korántsem tartalmaz olyan súlyos elmarasztalásokat, mint amikkel egyesek előzetesen riogattak annak  módosításakor. Sőt, a román diplomácia bukfenceként, Adrian Nastase román miniszterelnök modellértékünek, követendő példának, egy leendő román kedvezménytörvény mintájának nevezte a magyar státusztörvényt.

2003. szeptember 19. A Miniszterelnöki Hivatal 4,2 millió eurót kitevő összeget utalt át a “Szülőföldön, magyarul” ösztöndíj támogatásában részesülő pályázóknak. “34 ezer erdélyi család maximum két hónapon belül postán kapja meg a kedvezménytörvény biztosította támogatást, amit a nyertes pályázók között osztanak szét" írta a Krónika, amely emlékeztetett rá, hogy az ösztöndíj-támogatásban azok a romániai szülők részesülnek, akik gyermekeiket magyar tannyelvű iskolákba járatják. A most átutalt összeg a 2002-2003-as tanévre vonatkozik, amelyre a program lebonyolításával megbízott Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tavaly már 2500 pályázónak folyósította a támogatást. “A »Szülőföldön, magyarul« ösztöndíj keretében a családok valamennyi, magyar oktatási intézményben tanuló gyermek után húszezer forintos támogatást kapnak, amihez hozzáadódik még a kizárólag iskolásoknak járó 2390 forintos taneszköz-támogatás is".

2003. szeptember 24. Medgyessy Péter magyar- és Adrian Nastase román miniszterelnök Bukarestben aláírta a “történelmi megállapodásként” titulált kedvezménytörvényt, annak alkalmazásáról szóló, immár a második, hatályos egyezményt. Ezzel befejeződött az a többéves vesszőfutás, ami egyik félnek sem kedvezett igazából, s ami csak arra volt jó, hogy a világ figyelmét ráirányítsa a román sovinizmus sohsem szűnő létezésére.

Szlovákiával még mindig tart a huzavona, pedig éppen ott kéne nagyobb megértésre találni, hiszen nemrégiben a SME liberális szlovák lap szerint: “Ha valakit zavar a magyarok »határon átívelő egyesítése«, az nyilván nincs tisztában azzal, hogy a régió stabilitását épp ez a folyamat képes szavatolni”. Vagy, ildomos volna emlékezni szlovák testvéreinknek a 65 évvel ezelőtt Esterházy János szlovákiai magyar politikus figyelmeztető kijelentésére: “Az igazságos nemzetiségi politika sokkal nagyobb biztonsági koefficiens, mint sok-sok írott törvény, Š biztosabb minden Maginot-vonalnál, mert semmi sem erősít meg egy államot jobban, midőn abban nemcsak a többségi, de a kisebbségi állampolgárok is teljes mértékben otthon érzik magukat.” Ezt, mi Ausztráliában élő magyarok, tudjuk leginkább bizonyítani a multikulturalizmus gyakorlati alkalmazásának jóvoltából..   (Folytatása következik)

Új stratégia megteremtése (2)

Előbbi értekezésemben a státusztörvény útját vázoltam fel: nagy reményekkel történt indíttatását, alapos megcibálását, és végül eredeti céljától való eltérítését, kiürítését.

Most a Kárpát-medencéhez kapcsolódó útódállamokban élő magyarság kettős államolgárságának lehetőségeit vázolom fel, ami Magyarország  Európai Unióhoz való csatlakozása után egyrészt a schengeni határok könnyebb átjárhatóságát jelenthetné, másrészt trianon óta először adna számukra a magyar nemzethez szóló jogi kötődést, magyar státuszt.

A kettős állampolgárság gondolatát a határon túli magyarok számára az irántuk érzett aggódás vetette fel. Ezt előszőr Csoóri Sándor fogalmazta meg őt évvel ezelőtt, 1998-ban az Magyarok Világszövetsége április 5-i választmányi ülésén. A választmány úgy döntött, hogy az akkor esedékes magyarországi választások után erről a kérdésről az MVSZ “összmagyar vitát” kezdeményez. Erről szól az alábbi, akkor fogalmazott nyilatkozatrészlet:

“A Magyarok Világszövetsége legfőbb célja a magyar nemzet egységének megteremtése és megőrzése az önrendelkezési elv alapján. A közép-kelet-európai térségben végbemenő 1989-es változásokat megelőzően alig átjárható államhatárok, vízumkényszerek és más tilalmak tartották távol egymástól a magyar nemzetrészeket.

Az Európai Unió és a NATO-bővítés hasonló helyzetet idézhet elő a kárpát-medencei magyarság számára, amennyiben a schengeni egyezmény kiterjesztése utazási akadályokat emel Magyarország és a jelenlegi határain túl, hat környező országban ‹ Szlovákia, Ukrajna, Románia, Jugoszlávia, Horvátország és Szlovénia ‹ élő mintegy három és fél millió magyar nemzetiségű kisebbség közé.

Az MVSZ választmánya 1998. április 5-én állásfoglalásban kezdeményezte a határon túl élő magyarok teljes jogbiztonságának megretemtését, és együttműködésre kérte és kéri mindazokat, akik vállalják az alkalmas jogi megoldások keresését, kidolgozását.

A NATO és az EU csatlakozási tárgyalások során elengedhetetlenül szükséges olyan jogviszonyt kialakítani, amely a határon túli magyarság számára biztosítja az akadálytalan kapcsolattartást az anyaországgal és a mintegy két milliónyi nyugati magyarsággal. A szóba jött megoldások része lehetne a kettős állampolgárság mindazok számára, akik azt alanyi jogon igényelnék.”

Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke, által felvetett kettős állampolgárság kérdése nagy vihart aratott az akkori, éppen választárokra készülő, Horn-kormány körében. Kovács László külügyminiszter és Tabajdi Csaba államtitkár irreális és elképesztő elgondolásnak tartotta a javaslatot. Mégis, néhány nappal később, 1998. április 16-án a magyar csúcson már erről folyt a vita a határon túli magyar szervezetek vezetői és a magyar kormány képviselői között: “Milyen hatással lesz hazánk európa uniós csatlakozása a szomszédos országokban élő nemzettársainkra?” Innentől egyenes út vezet a MÁÉRT felé, és a választásokat nyert Orbán-kormány által kezdeményezett státusztörvény irányába. Időközben ugyanis éppen az MVSZ Stratégiai Bizottságának elnöke, Duray Miklós, által  feltárt érvek győzték meg az MVSZ elnökségét, hogy a kettős állampolgárság az akkori helyzetben nem oldotta volna meg a határon túli magyarság többségének a problémáját.

1999. szeptember 28. Patrubány Miklós a “Transsylvanian Society of Hungarians” elnökeként (tehát nem az MVSZ elnökhelyetteseként) rendhagyóan felszólalt az EBESZ bécsi felülvizsgálati konferenciáján és felvetette a “külhoni magyar állampolgárság” gondolatát. Egy évvel később, 2000. november 22-én a Parlament Külügyi Bizottsága előtt ezt már úgy tálalta mintha az, az MVSZ állásfoglalása, ill. nyilatkozta lett volna.

Az igazság az, hogy  az MVSZ nem folytatott “összmagyar vitát” ebben a kérdésben így nem is alakított ki állásfoglalást. E kérdéssel csak a Világszövetség Erdélyi Tanácsa (VET) foglalkozott saját hatáskörében. Az MVSZ a kérdés megoldását az Orbán-kormány által kezdeményezett és a MÁÉRT által támogatott státusztörvény megalkotásában látta, amit később 2001. június 19-én a Parlament elfogadott.

Az MVSZ 2000. májusi ominózus küldöttközgyűlését követően, Patrubány Miklós elnöki pozicióját arra használta fel, hogy az általa  kezdeményezett  és erőltetett “külhoni magyar állampolgárság” kérdését úton-útfélen, de főleg Erdélyben, szembehelyezze a készülő státusztörvénnyel. Ennek érdekében tömeggyűléseket rendezett és aláírásgyűjtést szervezett, megzavarva ezáltal éppen azokat akiknek érdekében a státusztörvény készült. Kitűnően elemzi e kérdés súlyosságát Duray Miklós a Magyar Nemzet 2000. novemner 18-i számában:  “Státusztörvény, kettős állampolgárság vagy külhoni állampolgárság” című írásában:

“A kettős állampolgárság kérdése a Kárpát-medencei magyarok esetében kimondottan a XX. századhoz, szintén Trianonhoz kötődő probléma. A történelmi Magyarország szétdarabolásával az utódállamokba került magyaroknak választaniuk (optálniuk) kellett, hogy maradnak-e magyar állampolgárok, vagy vállalják az új állam jogi kötelékeit. A kettőt egyszerre nem lehetett választani. A magyar állampolgárságot választó magyart akár kitoloncolni is lehetett az utódállam területén lévő lakóhelyéről. Az optálás emléke köszöntött vissza 1960 tájékán, amikor Magyarország és az egyes szomszédos országok (államok) között megszülettek a kettős állampolgárság lehetőségét egymás viszonylatában eltörlő kétoldalú egyezmények. A kommunista hatalomhoz kapcsolódó, de Trianon szellemében megfogalmazott kétoldalú szerződések a mai napig érvényben vannak, annak ellenére, hogy Magyarországon már nem hatályosak. Szlovákiában akár megfoszthatnák állampolgári jogaitól a Magyarország viszonylatában kettős állampolgárságú felvidéki magyart. Csehországban pedig törvény akadályozza a kettős állampolgárság létrejöttét. Ukrajnában minden állam irányába törvény tiltja a kettős állampolgárságot. Romániában a kettős állampolgárokat a törvény eltiltja a közhivatalok betöltésétől, valamint a közélettől. Ha elképzeljük ez utóbbinak a következményét például a moldvai csángókra, Erdély, Partium és Bánát magyarságára nézve, akkor kiderül, hogy a kettős állampolgárságú magyarok Romániában kiszorulnának a közéletből.” vagyis lefejeznénk őket.  

Mit jelent a romantikusnak hangzó “külhoni magyar állampolgárság” teszi fel a kérdést Duray? Š és megadja rá rögtön a definiált választ: az idegen állampolgárságú magyarok korlátozott állampolgári jogai Magyarországon.
“A parlamenti eljárásban a státustörvény elfogadása egyszerű többséghez van kötve.  A külhoni állampolgárságról meghozandó törvény elfogadásához viszont a képviselők kétharmadának a támogatása szükséges, mégpedig kétszer is. Először az alkotmány módosításakor, mivel alkotmányba kellene foglalni a külhoni állampolgár kategóriát. Másodszor pedig a törvényjavaslat elfogadásakor a képviselők 66,6 százalékának igenlő szavazására lenne szükség, mivel a javaslat megkülönböztetve érvényesíti az állampolgári jogokat a külhoni állampolgárok esetében. Az 1990-es alkotmánymódosítás óta nagyon kevés kétharmados törvényt fogadott el az Országgyűlés, alkotmánymódosítást pedig egyszer sem.”

A kettős állampolgárság kérdése a 2003 júniusi magyar és szerb miniszterelnöki találkozó után került ismét reflektorfénybe, amikor Zoran Zsivkovics szerb miniszterelnök kijelentette: “a szerbiai kormányzatnak nincs kifogása az ellen, hogy Magyarország lehetővé tegye a vajdasági magyaroknak a magyar állampolgárság megszerzését, azaz a kettős állampolgárságot.”

Azonnal megjelentek, pró és kontra, a vélemények a magyar palettán. Korhecz Tamás a neves nemzetközi jogász, a szerbiai kormányzat egyik magyar tagja a “Kegyes nemzethalál?” című írásában (2003. július 24) így vélekedik: “A kijelentést a magyar nyelvű média kisebbfajta szenzációként visszhangoztaŠ Értetlenül olvastam mindezt, hiszen Zsivkovics nem mondott semmi meglepőt, csupán a szerbiai törvényi tényállást fogalmazta meg. Több százezerre tehető azon szerbiai állampolgárok száma, akik más országok állampolgárságával is rendelkeznek.

A kettős állampolgárság magyarországi hívei az érzelmi és morális érvek mellett leginkább azt hangsúlyozzák, hogy egy ilyen lépés megoldást jelenthetne a vajdasági és a kárpátaljai magyarok vízumkötelezettségének ügyére, elősegítené a határon túli magyarok megélhetését Magyarországon vagy Nyugat-Európában, kifejezné a magyar nemzet egységét és szolidaritását, illetve, hogy számos ország (Horvátország, Németország, Románia, Izrael stb.) folytat hasonló politikát. Az ellenzők ezzel szemben azzal érvelnek, hogy az intézkedés beláthatatlan következményekkel járhatna: választójogukkal élve a külhoni magyarok jelentősen befolyásolhatnák a belpolitikai erőviszonyokat, tisztázatlan helyzet alakulna ki az adófizetési, illetve a honvédelmi kötelezettség terén, a belföldi munkaerőpiacot, az egészségügyi és szociális ellátórendszert pedig elárasztanák a külhoni magyarok, ami hatalmas munkanélküliséghez, költségvetési hiányhoz vezethetne.

Egy fontos szempontot azonban alig-alig vizsgáltak az elemzők: mit jelentene a kettős állampolgárság bevezetése a határon túli magyar közösségek megmaradása szempontjából? Ki kell mondani, hogy egy ilyen, jogi következményekkel járó politikai döntés radikális szakítás lenne a rendszerváltás utáni négy magyar kormány közös nemzetpolitikájával. Ennek ugyanis alaptétele, hogy a mindenkori magyar kormány erkölcsileg, anyagilag és politikailag a határon túl élő magyar közösségek szülőföldön való boldogulását, önazonosságának a megőrzését támogatja.

A határon túli magyar közösségek létérdeke, hogy ne folytatódjon az elvándorlás és az agyelszívás, ugyanakkor a határon túli magyar nemzetiségű egyének valószínűleg szívesen vennék, ha hozzájuthatnának azokhoz a többletjogokhoz, amelyeket a magyar és az uniós állampolgárság jelentene számukra még akkor is, ha ez a magyar közösség »nemzethalálát« jelenthetné szülőföldjükön.”

Vajon készen áll-e a magyar kormányzat, hogy radikálisan szakítson évtizedes nemzetpolitikájának alaptételévelŠ Ez most a kérdés. Nézzük, miként vélekednek erről az illetékesek:

Évekkel ezelőtt, 2000. december 17-én, Orbán Viktor kormányfő a Duna TV Heti Hírmondó című műsorában a határon túli magyarokra bízta a döntést arról, hogy szerintük milyen következményekkel járna a kettős állampolgárság megadása: kiürülnének-e a területek, ahol most még sok magyar van, vagy sem, akarnák-e ezt vagy sem?  Akkor,  a státusztövény kidolgozásával elfoglalt határon túli vezetők, nem igazán reagáltak a kettős állampolgárságra azaz, azt hangoztatták, hogy számukra a helybenmaradás, a szülőföldön való boldogulás a legfontosabb.

Az időközben megváltozott helyzetben, a schengeni határzár feloldására, a vajdasági magyar pártok 2003 július közepén aláírásgyűjtést indítottak azért, hogy Magyarország kettős  állampolgárságot adjon a délvidéki magyaroknak. Ehhez csatlakozott Szegeden az MDF hasonló aláírásgyűjtési akciója.

2003. szeptember 11. Bársony András külügyi államtitkár kijelentette, hogy Magyarország csak 2004 májusától vethetné fel az EU-ban az állampolgársági rendszer megváltozatását. Véleménye szerint a kérdés lényege a következő: “A vajdasági magyar szervezetek első nyilatkozatai abban merültek ki, hogy Magyarország adja meg a kettős állampolgárságot valamennyi vajdasági magyar számára. Mára természetesen világossá vált, hogy otthon szeretnének maradni. ŠA magyar állampolgárság intézményéhez jogok egész sora tapad. Ezektől senkit sem lehet megfosztani. Ezért nem lehet feltétel az, hogy valakik a szülőföldön való maradás alapján kapják meg az állampolgárságot, amiként nem lehet feltétel az sem, hogy a magyarságuk alapján kapják meg ezt a jogot, mert a magyarság jogi értelemben nem definiálható. ŠAz egykori magyar állampolgárok és leszármazottjaik ma is megkaphatják a magyar állampolgárságot, ha nem valamilyen nemzetközi szerződés húzta át ezt a jogalapot. Itt mindig felmerül azoknak az esete, akik 1918 előtt az OsztrákMagyar Monarchia polgárai vagy 1940 és ¹44 között Magyarország polgárai voltak. Az ő esetükben, sajnos, nemzetközi egyezmény zárja ki, hogy az akkori állampolgárságuk alapján bármilyen pozitív jogkövetkezményt igénybe vehessenek. Akik csak ezekben az időszakokban voltak magyar állampolgárok, azok állampolgárságát nem tekinthetjük hivatkozási alapnak.”

2003. szeptember 12. Orbán Viktor volt kormányfő újságíroknak tett nyilatkozata szerint: “Úgy tűnik, a nemzetközi élet szereplői számára ez az európai kultúrkörben bevett jogintézmény, a kettős állampolgárság intézménye teljesen elfogadható" az, hogy kollektív vagy egyénenkénti állampolgárságot kapjanak, szerinte a mostani állampolgársági törvénynek "kétmondatos módosításával" is el lehet érni, hogy akár egyénenként, akár "tömeges méretekben" adhassanak állampolgárságot. “Ha a szándék és az akarat megvan, akkor azokat a technikákat, amelyek kielégítik az EU jogrendje által támasztott követelményeket, könnyedén meg lehet találni" Hozzáfűzte: szerinte a magyar külügyminisztérium pontosan ismeri a lehetséges technikákat.

2003. szeptember 13. Kovács László külügyminiszter úgy nyilatkozott: nincs lehetőség, hogy Magyarország kollektív döntést hozzon a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról. Ezt a környező országok magyar nemzetiségű parlamenti képviselőinek első csúcstalálkozóján jelentette ki. Hozzátette: Az Európa Tanács egyezménye melyet az Orbán-kormány írt alá tiltja az állampolgárok nemzetiségi alapon való megkülönböztetését.

NB. Szetném megjegyezni, hogy Németország, az EU legjelentősebb tagállama ma is hatályos állampolgársági törvényének megfelelően éppenséggel vérségi szempontok alapján adott állampolgárságot több millió embernek.

2003. szeptember 21. A Lakitelki Népfőiskola Csengey Dénes Vándoregyeteme és a Magyar Nemzetpolitikai Társaság, számbavéve a vitában eddig elhangzott nézeteket, pró és kontra érveket, tanácskozást tartott a kettős állampolgárságról. Itt hangzott el Herczegh Géza nemzetközi jogászprofesszor, az Alkotmánybíróság és a hágai Nemzetközi Bíróság volt tagjának a véleménye, miszerint sem a nemzetközi jog, sem az Európai Unió nem korlátozza a nemzetállamok szuverenitását az állampogárság szabályozásában.

“Azok az országok, ahol mint Közép-Európában az állam és a nemzet területileg nem esik egybe, a leszármazás elvét kombinálják a születési hely elvével. Vagyis nemcsak az államhatárokon belül születő személyeknek adja meg az állampolgárságot, hanem azoknak is, akik vagy őseik valaha az adott állam polgárai voltak, és ahhoz a nemzethez tartozónak vallják magukat. Ezt az elvet követve adja meg újabban Horvátország, Szerbia vagy Románia a háborúk és békék következtében államhatárain kívülre került nemzettagjainak a horvát, a szerb, a román állampolgárságot, akik megőrizhetik jelenlegi állampolgárságukat is így jön létre a kettős állampolgárság. Hozzájuk hasonlóan a magyar állam is megkönnyíthetné és meggyorsíthatná a már létező honosítás procedúráját azoknak a személyeknek az igényével kapcsolatban, akik (vagy felmenőik) bizonyítottan magyar állampolgárok voltak, és nyilvánvalóan akaratukon kívül vesztették el magyar állampolgárságukat, mert nem ők lépték át a határokat, hanem a határok lépték át őket.”

Csapó József, volt RMDSZ szenátor szerint a kettős állampolgárság megadásának hazai ellenzői tévesen hivatkoznak nemzetközi jogi akadályokra, illetve problémákra, ugyanis az Európa Tanács állampolgárságról szóló, 1998-ban életbe lépett európai egyezménye kifejezetten javasolja, hogy az európai államok éljenek a kettős vagy többes állampolgárság intézményével.

2003. szeptember 24. Kovács László külügyminiszter és Kasza József  a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, találkozójuk után kijelentették, hogy szakértői tárgyalások veszik kezdetüket a kettős állampolgárság kérdésében az öt vajdasági magyar párt és a külügyminisztérium között. Kovács László közölte: “amennyiben sikerül megállapodni a vajdasági magyar pártok szakértőivel, akkor utána tárgyalóasztalhoz ülnek a szerbia-montenegrói kormány képviselőivel, és azt követően a nemzetközi szervezetek, így az Európai Unió és az Európa Tanács álláspontját is meg kell tudakolni a kettős állampolgárság kialakítandó formájáról.”

Ez a kijelentés ködösít, de megkérdőjelezi a magyar külügy rátermettségét és hatékonyságát is. Mit csináltak idáig, ha csak most kezdenek tudakolódni a kérdés megoldását illetően? A schengeni határzár már idestova 10 éve fenyeget. A kettős állampolgárság mint megoldási lehetőség már 1998 óta napirenden van.

2003. szeptember 29. Dávid Ibolya, az MDF elnöke, bejelentette: ma nyújtják be az Országgyűlésnek az állampolgársági törvény módosítására vonatkozó javaslatukat, mely azt célozza, hogy a határon túli magyarok a nélkül is kaphassanak kettős állampolgárságot, hogy egy évet az anyaországban élnének, és ott lakóhellyel rendelkeznének.  Az Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt szerint az MDF kezdeményezése kiküszöböli a vízumkényszer által okozott nehézségeket, s alapot ad arra, hogy az a vajdasági magyar, aki ezt óhajtja, személyesen is bekapcsolódhasson a nemzet határmódosítás nélküli integrációjába.

Lássuk, mi a helyzet Rómániában: Csaknem százezer moldovai állampolgárnak adták meg a román állampolgárságot az elmúlt tizenkét évben, és közülük 27 ezren román útlevelet is kaptak írta augusztus 29-i számában a Krónika című erdélyi közéleti napilap hivatalos román forrásokat idézve. A belügyminisztérium a Krónika kérdésére azt is leszögezte: “hogy valamennyi román állampolgár, így a román okmányokat szerzett moldovaiak is, rendelkeznek szavazati joggal a román választásokon. A külföldi állandó lakhellyel rendelkezők számára ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármely olyan román állampolgár számára, aki a választások idején külföldön tartózkodik. Számukra általában Románia külképviseletein biztosítanak szavazati lehetőséget. A 2000-es parlamenti választásokon azonban több magyarországi városban is leadhatták szavazataikat a román állampolgárok."

Romániában a törvényhozás képviselőháza éppen e napokban fogadta el a román állampolgársági törvényt módosító 2003/43-as sürgősségi kormányrendeletet. E szerint: “azok a volt román állampolgárok és a másodfokig terjedő leszármazottjaik, akik 1989. december 22. előtt nekik nem felróható okokból veszítették el a román állampolgárságukat, vagy akaratukon kívül vonták azt meg tőlük, kérésre visszakaphatják a román állampolgárságot. Emellett megőrizhetik az idegen állampolgárságot, és megőrizhetik külföldön állandó lakhelyüket, vagy áthelyezhetik azt Romániába".

Nézzük, mi a helyzet Horvátországban: A vajdasági horvátok lassan tizenkettedik éve igényelhetnek horvát állampolgárságot, és Horvátország európai integrációjának folyamatában egyelőre nem okozott gondot, hogy Zágráb etnikai alapon ítéli oda az állampolgárságot közölte az MTI-vel szeptember 9-én, Josip Ivanovic, a szerbia-montenegrói Horvát Nemzeti Tanács (HNT) elnöke. Horvátország azonnal a függetlenség kikiáltása után, 1991-ben rögzítette alkotmányában, hogy a határon túli horvátokat megilleti a horvát állampolgárság. Zágráb gyakorlatilag egyoldalúan hozta meg ezt a döntést, s ez mintegy része volt a kilencvenes évek elején kibontakozott függetlenségi mozgalomnak. A horvát útlevéllel rendelkező vajdasági horvátok ellentétben a többi jugoszláv állampolgárral nyíltan és vízum nélkül utazhattak Európa országaiba. A horvát állampolgárság megszerzéséhez nem kell előzőleg igényelni a letelepedési engedélyt, ugyanakkor a kettős állampolgárság szavazati joghoz is juttatja a kérelmezőt, s ezt a jogot a horvát állampolgársággal egyetemben megöröklik leszármazottai is.

Ukrajna alkotmánya nem engedi meg a kettős állampolgárságot.  A kárpátaljai magyarok annak örülnek, hogy novembertől ingyenes lesz számukra a magyar vízum. 2003. október 9-én Ukrajna és Magyarország vízummegállapodást írt alá Kievben, amelynek értelmében novembertől az ukrán állampolgárok ingyenes, hosszúlejáratú vízummal utazhaznak Magyarországra, míg a magyar állampolgárok továbbra is vízummentesen léphetnek be Ukrajnába.

Az uniós csatlakozás után a magyar, szlovák és szlovén állampolgárok személyi igazolvánnyal is átléphetik majd a három ország határát. Romániával és Horvátországgal nincs vízumkényszer, de azért az ottani magyarok többsége igényli a kettős állampolgárságot. Elsőnek a délvidéki magyarok kérelmét kellene rendezni. A napviágot látott nyilatkozatok szerint, valamikor  október 15 után ülnének össze az öt vajdasági párt és a magyar külügyminisztérium szakértői, mikor is a vajdasági delegációt Miavecz Béla nemzetközi jogi szakértő vezetné. Reméljük nem lesznek újabb kibúvók és meglepetések a magyar kormányzat részéről.

Az ügy pikantériája, az újvidéki Magyar Szó című napilapban október 2-án megjelent írás. E szerint a kettős állampolgárság ügye elmozdult a holtpontról, viszont a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) népszavazási kezdeményezése nem használ a délvidéki magyarok ügyének, mi több, veszélyes következményekkel járhat. Kasza József szerint a Vajdasági Magyar Szövetség aggódva nézi és nem helyesli az MVSZ által indított, a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazási kezdeményezést. A népszavazás esetleges kudarca 10-15 évre visszavetné a vajdasági magyarok ügyét, ezért “nem elég az, hogy Patrubány MIklós vállalja a népszavazás következményeit” mondta a VMSZ elnöke, miután személyesen tárgyalt vele Szabadkán október 7-én este.

Más valaki(k) is hasonlóképpen véledhet(nek) Magyarországon, mert egy nappal a fellebbezési határidő lejárta előtt megóvták a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett népszavazást a kettős állampolgárságról. Az óvást benyújtó személy nevét törvény védi. Az indítvány az Alkotmánybíróság elé került.  Az MVSZ elnöke levélben fordult az Alkotmánybíróság elnökéhez, soron kívüli eljárást kérve. Az MVSZ kommünikéje szerint: “Jól lehet, törvény védi az óvást benyújtó személyt, és így kiléte nem hozható nyilvánosságra a népszavazást kezdeményezők sorában sokan meggyőződéssel vallják, hogy korábbi nyilatkozatai alapján, a szálak Dávid Ibolyához és köréhez vezetnek.”

2003. október 21-én Zoran Zsivkovics, szerbia miniszterelnöke és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök aláírták Budapesten a kisebbségvédelmet és a vízumkötelezettséget szabályzó egyezményeket. Ennek értelmében, Ukrajnához hasonlóan a szerb-montenegrói állampolgárok  novembertől  ingyenes, hosszúlejáratú vízummal utazhaznak Magyarországra, míg a magyar állampolgárok továbbra is vízummentesen léphetnek be Szerbia-Montenegró területére. Ezek után, úgy tűnik, a délvidéki magyarok kettős állampolgársága megvítatásának kérdése ismét elodázódik, vagy az is előfordulhat, hogy végkép lekerül a napirendről.

Új stratégia megteremtése (3) befejező rész

Most az uniós csatlakozással kapcsolatos kérdésekről, az Egyesült Államok új doktrinája folytán előállt helyzetről, s ezekből adódóan az új magyar stratégia kialakítási lehetőségeinek kérdéseiről kívánok értekezni.

Magyarország EU csatlakozása után megváltozhat a magyar külpolitikában az euroatlanti integrációt, a szomszédsági politikát és a határon túli magyarok ügyét magába foglaló un. hármas priorítás, illetőleg új stratégiai gondolkodás megteremtésére lenne szükség.

Az euroatlanti integráció legkomolyabb fázisa valójában jövő májusban az EU csatlakozással megvalósul. Ettől kezdve már nem annyira a csatlakozással kapcsolatos igen kemény integrációs követelményekre kell koncentrálni hanem, hogy “odabent” milyen helytálló stratégiát képviseljen Magyarország. Ezt megelőzöen azonban az EU új alkotmánya megszövegezésében, megfigyelőként és javaslattevőként, Magyarország is közreműködhet. Magyar érdek, hogy a kisebbségi jogok védelme kerüljön be az uniós alkotmányba, és közös érdek, hogy a keresztény értékeket mint Európa kulturális gyökereit meg kell jeleníteni az alkotmány preambulumában.

A kisebbségi jogok védelméről szóló magyar javaslatot úgy néz ki, támogatja: Valéry Giscard d,Estaing, az alkotmánytervezetet kidolgozó EU Konvent francia elnöke, valamint Olaszország,  Németország és Ausztria, és ellenzi: Szlovákia és Lettország. A támogatók és ellenzők táborát nem tekinthetjük véglegesnek, ez módosulhat a most folyó kormányközi konferenciák során. Azok az államok ahol számottevő kisebbség él, nyilvánvalóan elutasítják, mert nem érdekük ennek kodifikálása. (Ha Oroszország tagja lenne az EU-nak, biztos támogatná a magyar javaslatot, hiszen neki van a legnagyobb számú, közel 30 milliós kisebbsége a határain kívül.)

A keresztény örökség megjelenítését, mint magyar javaslatot annak ellenére, hogy a katolikus hierarchia és a kárpát-medencei református püspökök is támogatják, a magyar parlament elutasította. Ebből is látszik, hogy a magyar országgyűlés tagjainak többsége még mindig a kommunista időkből visszamaradt ateista felfogás híve. Miután ezt a felvetést az EU több tagállama is javasolja, ezért valószinű, hogy elfogadásra talál: Európa zsidó-keresztény értéke-, ill. gyökereként. Úgy tünik, ha nem is javaslattevőként Magyarország sem zárkózik el ennek támogatásától.

Bársony András külügyi államtitkár szerint "kiemelt feladat, hogy az Európai Unióban minél jobban kiteljesítsük saját nemzeti érdekeinket". Ez egyik fontos pillére lesz az új magyar külpolitikai filozófiának, amelyet a kormányzati ciklus végéig terveznek kialakítani. Az új filozófia tükrözi majd az EU létrehozandó közös kül- és biztonságpolitikáját és azt is, hogy 10-15 éven belül egy kivételével Magyarország valamennyi szomszéda EU-taggá válhat.

Az EU közös kül- és biztonságpolitikáját az iraki háború óta erősen befolyásolja az Egyesült Államok új doktrinája, amely kiiktatta az ENSZ mérséktartó és konszenzust kereső véleményét a fegyveres konfliktus beindítását illetően, és szembehelyezte egymással az EU régi- és a csatlakozásra váró új tagállamait. Az Egyesült Államok jelenlegi különleges, unipoláris hatalmi helyzete, amellyel sem technológiai, sem gazdasági, de föleg katonai felkészülség szempontjából, senki sem tud szembehelyezkedni, dominálja a világpolitika színterét.

Ezt az új, aggodalomra okot nyújtó helyzetet tárgyalta meg 2003. július 26-án Tusnádfürdőn a XIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. A “Nagyhatalmi érdekek és Közép-Európa jövője” címmel rendezett vitában Németh Zsolt, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Lőrincz Csaba, a Fidesz-MPSZ Külügyi Bizottságának főtanácsadója egyaránt azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem az erős és egységes Európa létrejöttében érdekelt, az amerikai külpolitikai stratégiában a megosztott Európa kapott helyet.

Ezt az álláspontot támasztotta alá Schöpflin György is, aki a University College London szlavisztikai és kelet-európai tanszékén tanít politikaelméletet. Véleménye szerint, történelmi fordulatnak nevezhető alapvető változás zajlik a transzatlanti viszonyban: az európai integráció eddigi egyértelmű támogatása helyett az Egyesült Államok stratégiai gondolkodásában a megosztható Európa kapott helyet. Az Egyesült Államok rájött saját hatalmára, tudatosította magában, hogy vetélytársak nélkül maradt, a nemzetközi jog, a nemzetközi intézmények már nem kötik annyira. A jelenlegi amerikai vezetés úgy látja, hogy a világot amerikai mércével kell mérni, és meg kell akadályozni, hogy ezzel bárhol is szembeszálljanak. Ez természetesen világbirodalmi gondolkodás, és jogos a kérdés: létezett-e, létezhet-e demokratikus birodalom. Az a kérdés is felvetődik, hogy közös értékeket vall-e az Egyesült Államok és Európa, továbbra is ugyanazon az oldalon állnak-e tette hozzá. Schöpflin György szerint egyes európai értelmiségi körökben világosan látják ezt a változást. Ezt mutatja az is, hogy tavaly decemberben, Koppenhágában nagyon rossz alku született az Európai Unióhoz most csatlakozó államok számára. Szűklátókörűnek bizonyul majd a nagyvonalúság hiánya. Ezek az országok jó ideig rosszkedvű tagállamok lesznek, s emellett azt látják, hogy biztonságot jelenleg csak az Egyesült Államok nyújthat hangsúlyozta arra utalva, hogy a posztkommunista országok egyfajta, az Egyesült Államok és Európa közötti választásra kényszerültek. ŠHa létrejön az egyesült Európa, sokkal inkább hasonlíthat majd az Egyesült Államokra, mint azt hinnénk. Nagyon alaposan át kell gondolni azokat az értékeket, alapfeltételezéseket, amelyeket most európainak gondolunk. Lehet, hogy egyeseket fel kell adni, helyettesíteni valami mással, amiről még nem tudni pontosan, hogy mi lesz. Remélem, ez a gondolkodás megkezdődik. Nem tudom, hogy mennyi időnk van rá, de minél később történik az átértékelés, annál keményebb feladat lesz hangsúlyozta. ( 2003. júl. 28 - Gózon István, MTI)

A nézeteltérés kiélezésére még az év elején, áprilisban került sor, amikor az iraki háborút ellenző négy uniós tagállam Belgium, Franciaország, Luxemburg és Németország úgy határozott, hogy szorosabbra vonja védelmi együttműködését, és ha szükségét látja, akkor az EU-n kívül is létrehozza a tervbe vett közös véderő tervezési és stratégiai központját, valamint saját főparancsnokságát. Amerikai vélemény szerint viszont az "öreg Európának" éppenséggel nem saját főparancsnokságra, felesleges, párhuzamos kapacitások kiépítésére, hanem korszerű haditechnikára van szüksége, hogy képes legyen gyorsan és hatékonyan reagálni az új biztonsági kihívásokra: a terrorfenyegetésekre, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének veszélyeire.

Azóta sem szünt meg a vitatott helyzet. Erre mutat rá Halmai Katalin brüsszeli jelentése: Rendkívüli tanácskozást tartottak október 20-án a NATO-nagykövetek Brüsszelben. Az amerikai kérésre összehívott ülésen az Európai Unió formálódó védelem- és biztonságpolitikája volt a téma. Az Egyesült Államok attól tart, hogy az önálló európai véderő gyengíteni fogja az észak-atlanti szövetséget, és aláássa a transzatlanti viszonyt.

Washington jó ideje bizalmatlanul szemléli az önálló európai haderő és védelempolitika megteremtésére tett kísérleteket. Néhány uniós tagállam viszont siettetné a folyamatot, kimondva-kimondatlanul az amerikai nagyhatalmi szándékok és törekvések ellensúlyozására. A magát szokatlanul éles bírálatra ragadtató amerikai kormányzatot a leghűbb szövetségesnek tekintett Tony Blair árulással fölérő berlini fellépése hergelte föl. A brit miniszterelnök néhány héttel ezelőtt a német fővárosban rendezett német-brit-francia minicsúcson, föladva addigi ellenállását, beleegyezett abba, hogy az érdekelt uniós tagállamok fölgyorsítsák és elmélyítsék védelmi együttműködésüket. Schröder, Chirac és Blair megállapodott abban, hogy az EU-t képessé kell tenni önálló katonai akciók végrehajtására, és létre kell hozni a leendő eurohaderő NATO-n kívüli, független tervezési központját. Kinyilvánították továbbá, hogy a szoros együttműködéshez bármelyik tagállam csatlakozhat, de a "kemény mag" nélkülük is akcióba lendül. A brit részvétel ára az volt, hogy Berlin és Párizs letett az eredeti terveikben még szereplő katonai főparancsnokság fölállításáról.

Hiába nyugtatgatta a brit kormányfő az óceán túlpartját azzal, hogy a tervek nem gyengítik a NATO-t, az amerikai kormányt nem sikerült meggyőznie. Nicholas Burns amerikai NATO-nagykövet az uniós csúcs kezdete előtti napon a "szövetség jövőjét fenyegető legkomolyabb veszélynek nevezte" az önálló európai védelmi kezdeményezést.  Úgy tűnik, Európa a saját erőire akar támaszkodni, és ehhez nem kíván engedélyt kérni legerősebb szövetségesétől. Bármennyire is nagyratörő terveket dédelgetnek az európaiak, a tények azt mutatják, hogy még jó ideig képtelenek lesznek katonai téren (is) fölvenni a versenyt az Egyesült Államokkal. Az európai országoknak nagy szükségük van és egy darabig még lesz is Amerika és a NATO katonai képességeire. Ezért is lehet igaza Javier Solanának, az EU külpolitikai főképviselőjének, aki szerint kár túldramatizálni a transzatlanti feszültséget.

A fölvázolt helyzetben a magyar külpolitikát nagyban befolyásolja ez az ellentét. Hasonló helyzet előtt áll, mint a 30-as-40-es évek magyar vezetősége: Kállai kettőst kell járjon, s nem tudhatja, hogy amikor le szeretne ülni, két szék közül nem pottyan-e a földre?  A magyar stratégia kialakításánál fontos szerepet  tölthetne be  a visegrádi négyek szövetsége, amihez támogatóként a balti államokat és Szlovéniát is meg kellene nyerni. Ezzel, a nyolc új csatlakozó állam, egyharnada a tagoknak olyan frakciót lenne képes az EU-ban kialakitani, amely hathatósan tudná a kisebb államok érdekképviseletét ellátni, és ugyanakkor a nagyhatalmi törekvésekkel is komolyabban tudna szembenézni.

Magyarország nemzeti érdekeinek kiteljesítése mindenkor a kormányzó magyar politika akaratától függött. E téren három fontos kérdésben kellene a jelenlegi magyar kormánynak határozott álláspontra jutni: a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak, az utódállamokban a kulturális és területi autonómiák bevezetésének támogatása, és egy olyan hathatós gazdasági rendszer kiépítése, amely valóban elősegíti a magyarság helybenmaradást a Kárpát-medencében.  Gondolok itt a határokon átnyúló regionális gazdasági együttműködésekre is.

A kettős állampolgárság kérdésében kialakult huza-vonára pontot kéne tenni. Nem segíti a kérdés megoldását az október végén nyilvánosságra hozott ellentétes nyilatkozatok és határozatok. Ilyen például az, hogy az Országgyűlés Rendészeti Bizottsága elutasította a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítására tett MDF-es javaslatot, amely szerint minden olyan, idegen országban élő állampolgár, akinek felmenői magyar állampolgárságúak voltak, mentesülne a hosszadalmas honosítási folyamat alól. Úgyanakkor az MSZP képviselőcsoportja négypárti egyeztetést javasol az állampolgársági törvény esetleges módosításáról, s kezdeményezi, hogy még decemberben hívják össze a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) nyilatkozta Tabajdi Csaba. Szerinte az előkészítéskor a MÁÉRT-nek mérlegelnie kell a módosítás nemzetpolitikai következményeit, így annak esetleges előnyeit és kockázatait. Az MSZP minden olyan módosítást támogat, amelyik elősegíti a magyar-magyar kapcsolatok zavartalanságát, ugyanakkor semmiképpen nem kívánja szélesre tárni a honosítási eljárás kapuját, mivel az a magyarországi áttelepülésre csábíthatja a határon túliak tömegeit. Ezzel szemben figyelemre méltó viszont, hogy a vajdasági magyar pártok jogi szakértői teljes jogú állampolgárságot kértek a délvidéki magyarok számára a magyar külügyminisztérium szakmai bizottságával folytatott budapesti tárgyalásokon nyilatkozta Miavecz Béla, a vajdasági szakértői csoport alelnöke akit a Vajdasági Magyar Szövetség delegált a testületbe. (MTI)

A másik magyar nemzetpolitikai kérdés eldöntésre váró feladata az autonómia felvállalása. Valahogy ebben sem akar kialakulni egységes vélemény még a magyar parlamenti pártok körében sem.  Mire érdemes odafigyelni ebben a kérdésben:

Kevesen figyeltek rá fel, hogy június utolsó hetében az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta és megszavazta Andreas Gross svájci képviselő, a közgyűlés alelnöke, egy számunkra igen fontos javaslatát. Az elfogadott ET-határozat a regionális autonómiát az európai államokon belüli konfliktusok feloldásának eszközeként jelöli meg, s a határozathoz fűzött ajánlásban felkéri az ET Miniszterek Bizottságát, hogy készítsen elő egy olyan jogi egyezményt, amely "a regionális önkormányzatok európai chartájának tervezetében megfogalmazott elveken alapszik, tekintetbe veszi a tagállamok tapasztalatait, és lehetővé teszi a regionális és kulturális autonómia közös elveinek elismerését és támogatását"Š A közgyűlés elvi határozata történelmi jelentőségű: szakítást körvonalaz azzal a nemzetközi politikában erősen meggyökerezett mentalitással és argumentatív hagyománnyal, amely az autonómiaterveket destabilizáló erők eszközeként értelmezi és visszaadja e politikai törekvéseknek a számunkra legalábbis már Bibó óta ismert igazi értelmét, amely szerint az autonómia éppenséggel megszilárdíthatja egy állam belső stabilitását, amennyiben kellően bölcs és kimunkált belső megegyezésen alapszik. (Heti Válasz 2003. júl. 25 Bakk Miklós)

Jó példát adhat erre a dél-tiroli autonómia, ahol van egy jól körülhatárolt regionális autonómia, amelynek keretében az olasz állam jogosítványokat és előnyöket juttat a dél-tiroli kisebbségnek, de ez nem jelenti azt, hogy Ausztriától ne kapjanak felsőoktatási, kulturális vagy akár politikai támogatást kedvezmények formájában.
ŠTöbb példát lehetne felsorolni, a már említett Dél-Tiroltól kezdve a spanyolországi katalán modellen keresztül, a finnországi Aland-szigetek, vagy a lapp perszonális-kulturális autonómiáig. Kelet-Európában a kollektív jogokat illetően áttörést jelent a moldáviai példa, ahol a gauguz kisebbség önálló költségvetéssel, külön területen valósíthatja meg saját önigazgatását. A gauguz területi autonómia az Európa Tanács és az EBESZ közreműködése révén jött létre. ŠTöbb autonómiatipust különböztethetünk meg. Az önkormányzat, önigazgatás lehetősége kulturális, illetve perszonális autonómián keresztül, akkor is biztosítható egy kisebbség számára, ha az nem egy tömbben él. Sokszor általános decentralizációval vagy a regionális önkormányzatok lehetőségeinek bővítése révén is garantálni lehet bizonyos kulturális, politikai jogok vagy gazdasági érdekek érvényesülését. (Heti Válasz 2003. júl. 18 Gál Kinga nemzetközi jogász)

Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő a “Cotidianul” című román lap számára adott nyilatkozatban ismertette az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott 1609/2003. számú határozatot a regionális és kulturális autonómia pozitív tapasztalatáról, hangsúlyozva: a regionális autonómia nem feltétlenül etnikai jellegű, de ott, ahol bizonyos nemzeti közösségek többségben vannak, etnikai tartalmat is kaphat. Toró hangsúlyozta: a Székelyföld régió létrehozásának gondolata összeegyeztethető a regionális autonómiáról szóló ETPK-határozat előírásaival, mivel a regionális autonómia keretében feloldhatók a magyar közösség és a román többség közötti konfliktusok e térségben. Toró rámutatott: a regionális hatóságoknak az ET ajánlása értelmében védelmezniük kell az autonóm területi egységekben kisebbségben lévő közösségek jogait, a székelyföldi magyaroknak tehát figyelembe kellene venniük, hogy a térségben nagyszámú román közösség él, amely számára biztosítani kell a központi és a helyi hatóságok közötti párbeszédben való részvételt. “E közösséget gazdaságilag érdekeltté kell tenni a regionális autonómia létrehozásában, és lelkileg fel kell készíteni erre" hangsúlyozta Toró, s leszögezte: az ETPK ajánlása új irányvonalat jelez az európai gondolkodásban akkor is, ha előírásai nem lesznek kötelező erejűek; az új irányvonalnak köszönhetően az RMDSZ-beli radikálisok már nem bélyegezhetők szélsőségeseknek, s kéréseik legitimitást nyernek.

A Romániai Magyar Szó ismertette, miszerint az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa és a Szövetségi Egyeztető Tanács az európai etnikai és nemzeti kisebbségek, közösségek helyzetének demokratikus, békés politikai eszközökkel való rendezésében jelentős lépésnek tekinti az Európa Tanács 1609/2003. számú Ajánlásának elfogadását.

Az RMDSZ mindenkor óvatos, és kis léptekkel előrehaladó politikájával sokan nem értenek egyet Erdélyben. Az RMDSZ közgyűlése álat elfogadott autonómia koncepció érvényesítését  amit annakidején Csapó József szenátor dolgozott ki évek óta halógató magartatás késztette a közelmúltban a kezdeményzőket a Székely Nemzeti Tanács létrehozására. A SZNT megalakulását követően kibocsátott kiáltványa nagy port vert fel Romániában. A radikális követelés most, mind az RMDSZ-t, mind a román kormányt kellemetlenül érinti, az ellenzék tűzet okád, és a szervezet beszüntetését követeli. Nézzük miről szól a székelység önkormányzati törekvéséről kibocsátot kiáltvány:

A történelmi Székelyföld őshonos, ma is többségben élő magyar nemzetiségű lakóiként ragaszkodunk évszázados autonómia hagyományainkhoz. A belső önrendelkezés útjára lépve a települések székely tanácsai révén kinyilvánítottuk ezt a jogot és akaratot, igényeltük a területi autonómia törvényerejű statútum általi szavatolását. Mi, a Székely Nemzeti Tanács közképviselettel felruházott küldöttei a Román Parlamenthez, az Európa Tanácshoz, az Európai Parlamenthez fordulunk azért, hogy vegyék figyelembe a területi autonómia iránti igényünket, amely megfelel az európai jogállamokban fellelhető gyakorlatnak, a nemzeti közösségek önazonosságát védő nemzetközi dokumentumok előírásainak. Felkérjük Románia Parlamentjét, Románia Kormányát, minden hazai politikai erőt, a civil szféra képviselőit, valamint a hazai történelmi egyházakat, hogy mindannyiunk érdekében vegyék figyelembe és minden demokratikus eszközzel támogassák jogos igényünk kiteljesítését. Felkérjük a magyar Országgyűlést, Magyarország Kormányát, a magyar közélet összes szereplőjét, hogy minden erejével támogassa önkormányzási törekvésünket, magyar önazonosságunk megőrzésének és közösségünk szülőföldön való megmaradásának legfontosabb zálogát. Felkérjük az Európai Unió államait, támogassák Székelyföld, a székely közösség autonómiatörekvését, hassanak oda, hogy a törvényerejű statútum által szavatolt székelyföldi területi autonómia legyen Románia egyik integrációs feltétele. Székelyföldnek joga van ahhoz, hogy az integrációs folyamatban elismerjék mint önálló eurorégiót, polgárai pedig a teljes és tényleges jogegyenlőség birtokában válhassanak az egyesülő Európa polgáraivá.
Sepsiszentgyörgy,  2003. október 26. Székely Nemzeti Tanács

Idevágó hír október 30-áról: Még idén megalakul a Tőkés László ref. püspök által kezdeményezett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Az EMNT Kezdeményező Testülete Marosvásárhelyen ülésezett. Szilágyi Zsolt, a grémium soros elnöke tájékoztatása szerint a testület elemezte az EMNT részét képező Székely Nemzeti Tanács októberi megalakulását, amelyet egyértelmű sikerként könyvelt el. “A Székely Nemzeti Tanács megalakulása is azt bizonyítja, hogy a székelység igényt tart az autonómiára" jelezte Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Nemzeti Tanács kezdeményezői, nagyrészt még a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen belül tevékenykednek, de az EMNT megteremtése ellentétes az RMDSZ hivatalos irányvonalával. NB. Megjegyzem, hogy autonómia igényüket alátámaszthatja az a történelmi tény is, hogy 1952 és 1968 között létezett a Székelyföldön Magyar Autonóm Tartomány, amit végül is a kommunista és egyben nacionalista román sovinizmus számolt fel.  

Nézzük, hogyan is állunk a többi elszakított országrész autonómia igényével:  Szerbia-Montenegróban ismét működik a vajdasági autonómia és a Magyar Nemzeti Tanács. A délvidéki magyarok elsők között nyilvánították ki a VMDK keretében autonómia igényüket még 1992-ben Hódi Sándor által megfogalmazott koncepció értelmében. Ukrajnában  az 1991-es referendum alkalmával, Kárpátalja lakosságának többsége (78%) a térség autonómiája mellett szavazott. A beregszászi járás választói pedig a beregszászi magyar nemzetiségi autonóm körzet megalakítására szavaztak. A népszavazás eredményét az Ukrán Állam nem érvényesítette. Szlovákiában Duray Miklós volt az autonómia szószolója. Önrendelkezési kisérleteink című művében írja 1992-es dátummal: A továbblépés az általánosítástól magával hozza azt a kényszert, hogy az ukránoknak Kelet-Szlovákiában, a lengyeleknek a Cseh Köztársasághoz tartozó Szilézia területén és a magyaroknak a szlovák-magyar határ mentén élő csoportjai számára meg kell keresni azt a megoldást, amely biztosítja a helyzetük javítását, esetleg a végleges megoldást is. Az egyik lehetőség egy ilyen véglegesnek tekinthető megoldásra a területi autonómia, a területi önkormányzat. Szlovéniában és Horvátországban a kiszámú magyar kisebbség helyzete aránylag rendezett, rendesen működnek a helyi önkormányzatok.

1994-ben a Budapesten megtartott EBESZ Felülvizsgálati Konferencián a Magyarok Világszövetsége benyújtotta a Közép és Délkelet-Európa-i térségre vonatkozó autonómiával kapcsolatos Memorandumát. Ebben röbbek között ez olvasható: ŠAz autonómia koncepciók társadalmi-történelmi háttere az európaiság természetes következménye; az egyetemes emberi jogok, a liberális emberi értékek reális igénye. Meggyőződésünk: a nemzeti kisebbségek joga, hogy magukat autonóm közösségként határozzák meg; s az autonóm közösség joga, hogy a belső önrendelkezés elve alapján a személyi, kulturális, gazdasági és területi autonómia formáiban nyilvánuljanak meg. A Közép- és Délkelet-Európában élő magyar és más nemzetiségű népcsoportok (nemzeti kisebbségek) demokrácia-igénye és joga véleményünk szerint csak az önrendelkezésben az autonómia különböző formáiban teljesedhet ki. A sokféle megosztottság csak autonómiákban alakíthat ki új integráló erővonalakat, s erősítheti az európai integráció folyamatát.

Összegezve az eddigieket, több mint tíz éve kinyilvánított a határon túli magyarok autonómia igénye. Ez elől nem lehet kitérni, mint ahogy a kettős állampolgárság igénye elől sem. A magyar állam kötelessége ennek minden szinten, nemzetközi és szomszédsági vonatkozásban való támogatása és megvalósításának sikerre vitele. E kérdés elódázása később visszaüthet, ahogy ezt jelen esetben máris tapasztaljuk.